Jdi na obsah Jdi na menu
 


LEZÁRULT IDŐ 7

 

LEZÁRULT IDŐ 7

 

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z501_ CARBONIA_ 24/11/11_ Ti vagytok az új apostolok, a végső idők apostolai. A legszentebb Szűz mindnyájatokkal van, akik imádjátok az Urat! Szeretett gyermekeim, készüljetek a találkozásunkra, azért jövök hozzátok, hogy eligazítsalak benneteket a küldetésben, amely most nagy mértékben meg fog nyilvánulni. Az isteni Teremtő arra vágyik, hogy Vele legyetek, át akarja adni nektek az Ő végtelen javait, hogy örvendezzetek az Új Teremtésének. Új élet, égi ajándékokkal teli Kert vár rátok, Istenetek a Szeretet Istene magához akar vinni titeket, Ádám új gyermekei lesztek és örökké áldottak lesztek.
_2_ A Mindenható Atyaisten kegyelme már az Ő gyermekein van, Isten választottjain van, akik hallgattak Igéjére és azt a gyakorlatban is megvalósították, levetkőzték magukat a világ dolgairól, hogy felöltsék a mennyeieket. Eljött a nagy kinyilatkoztatások ideje, az Atya vágyik gyermekei után, Otthona megnyílik, hogy fogadja őket. Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok és böjtöljetek a világ dolgaitól, semmit sem vesztetek el, mert Isten már elkészítette számotokra az Ő finom ajándékait, bennetek lesz a Szentlélek kegyelme és minden jóval elteltetek.
_3_ Ti vagytok az új apostolok, a végső idők apostolai, ti vagytok Isten katonái, akik hűségesek az Ő követésében. Én, a Legszentebb Szűz, ma szedem nektek Kertem legszebb rózsáit, felajánlom gyermekeimnek, hogy megköszönjem nekik a Teremtőhöz intézett hűséges igenjüket , és gyönyörködöm a Szentháromsághoz és Énhozzám kimutatott hűségükben. Fogadjátok el a szent evangéliumot, hirdessétek Isten Országát a Földön! A Szentháromság kegyelme, szeretete és áldása szálljon rátok. Ámen.
_4_ Z502_ CARBONIA_ 24/13/11_ Legyetek készen szívetekkel mindig Teremtő Istenetek felé fordulva. Szent Mária: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében áldalak benneteket. Veletek vagyok ebben a szent rózsafüzér imában, és veletek könyörgöm Urunk Jézus Krisztus kegyelméért mindannyiótok részére, minden gyermekéért, mindazokért, akik irgalmáért könyörögnek személyes helyzetük megoldásához. Szeretett gyermekeim, ó, titeket, akik elhatároztátok, hogy teljes szívetekkel követitek az Urat, keblembe burkollak,
_5_ keblembe viszlek, magamba burkollak, e föld útjain vezetlek titeket felemellek benneteket az elemi csapásokból, fájdalmakból, gyermekeim. Öleljétek át ezt a keresztet, és hordozzátok tovább teljes szívedből, nagy szeretettel, ahogyan Jézus tette értetek , hogy üdvösségetek kivezessen ebből a halálhelyzetből. Ó, ha elfogadtátok volna Őt annak idején, ó, ha szerettétek volna, ó, ha felismertétek volna Őt, gyermekeim, ma mindannyian egy új Földön és egy új Paradicsomban, új életben lettetek volna.
_6_ Már megkaptátok volna a menny kegyelmét és életet a Szeretet végtelen örömében. Már ebbe a csodálatos kertbe tettétek volna a lábatokat, amelyet számotokra teremtett virágok illatosítanak mint az Úr ajándéka a legszebb liliomaiért, amelyek ti vagytok, az Ő gyermekei. Elhelyezett volna erre a szent helyre, erre a helyre, ahol soha többé nem lesz szükségetek semmire, mert az Úr mindenben támogatott volna, megadta volna nektek a saját fényét és az életét, hogy örökké vele legyetek.
_7_ Gyermekeim, kezeim egyesülnek a tietekkel, Szívem egyesül a ti szívetekkel. Érzem a kis szívetek dobbanását, érezlek bennem Gyermekeim, és simogatom, (a kis szíveteket) , simogatom, vigasztalom és adok neki erőt, hogy tovább tudjam segíteni ezt a kis szívet az időben, ami számotokra marad ezen a Földön. A Figyelmeztetéssel Isten minden gyermeke felemelkedik és egy új helyre kerül, ahol megkapják a Szentlélek ajándékait , és felkészülnek egy új helyzetre itt a Földön, mert a csatát meg kell vívni, gyermekeim és ti pedig vissza fogtok jönni.
_8_ Sokan közületek a Szentlélek ajándékaival fogtok visszajönni, hogy kikövezzék az utat ezeknek a szegény teremtményeknek, akik megtagadták Istent és csatlakoztak a Sátánhoz ebben a pokolban, ami a Földön is meg fog történni, ebben a pokolban, amelyen át fognak menni, akik üldözték egymást, mert csatlakoztak a Sátánhoz, és ezen a Földön kerestek menedéket. Gondolataikat, perspektíváikat ebbe a világba irányították, egy olyan világba, amely most, gyermekeim, véget fog érni. Semmi sem marad abból, amit láttok, semmi mert minden elpusztul.
_9_ A világotok a földdel egyenlővé válik, gyermekeim, minden újjá fog nőni a megtisztulás és az új nép után, egy új nemzedék nő fel abszolút hűségben Teremtő Istenéhez. Isten ezt akarja, és Isten így készíti fel gyermekeit, hogy mindig vele legyenek, és mindent nekik szenteljen önmagából. Íme, Ő mindjárt visszaveszi a helyzetet a saját kezébe , visszaveszi a helyzetet önmagába, és vezetni fogja, ráteszi a kezét mindannyiótokra. Hiszen az volt a szándéka, hogy gyermekeinek paradicsoma, legyen ez a Föld.
_10_ Itt végre sikerül elérnie ezt a célt, mert sok gyermek valóban abszolút hűséges lesz hozzá. Imacenákulumokat szervezzetek. Ez egy szent Cenákulum, gyermekeim. Itt, ezen a dombon, mindig veletek vagyok, és Velem együtt van az egész mennyország. Íme, ott vannak az Angyalok, akik védik ezt a helyet, akik körben, körben táncolnak ezen a helyen, hogy egészséget és csodálatos ajándékokat hozzanak mindannyiótoknak egy új élethez.
_11_ Előre, gyermekeim, imádkozzunk intenzíven és szakadatlanul. Az idő most hajszálon függ. Bármi megtörténhet bármelyik nap, bármely pillanatban. Legyetek készen szívetekkel mindig a Teremtő Istenetek felé fordulva. Mindig szeressétek és imádjátok Őt minden helyzetben. Öleljétek át a kereszteteket. Ámen. Még egy kicsit, még egy kicsit, gyermekeim, védelek titeket, csak még egy kicsit bírjátok ki.

(( MEGJEGYZÉS A MAGYAR OLDALHOZ: Tudom, sokan nem értik máig sem, hogy mit jelent a cenákulum szó. 1949-ben születtem. Tehát gyermekkoromban a falusi életstílus a határban végzett munkákra volt jellemző. Nem csak az év folyamán, de főleg betakarításkor a kukorica, marharépa, burgonya, stb., betakarítását a gazda nem tudta időben saját erejéből elvégezni. Ezért támaszkodott a segítő rokonokra vagy a napszámosokra. A napi fő eledelt csak estefelé, munka elvégzése után, tudta biztosítani. De nem csak ételt, hanem helyet is kellett biztosítani, ahol több személyt /pl., 20-30/ embert kellett asztalhoz ültetni. Egyesek házában erre a célra külön helyiséget építettek, amelyet úgy hívtak, hogy vacsorázó hely. Így volt ez Krisztus idejében az ő szülőhelyén is. Ott mint emeleti vacsorázó szobák, /cönákulumok = fölső szobák/ külön lettek megépítve. Tehát nem zavarták a gazda és családja életét.

Egy ilyen helyiséget hagyott kibérelni Krisztus az apostolok részére, hogy ott imádkozzanak, várják, hogy rájuk szálljon a szentlélek. Ott tíz napig imádkoztak a Szűzanyával, aztán rájuk szállott a Szentlélek. Ezt úgy ismerjük, hogy Pünkösd, vagyis a Szentlélek eljövetele.

Az égi üzenetekben Szűzanya kér bennünket, hogy végezzünk imacenákulumokat, vagyis csoportosan imádkozzunk valamelyik háznál, de nem magyarázza, hogy hogyan. Főleg a rózsafüzér imát kéri, hangsúlyozva, hogy többen legyenek.

Tehát 1973 és 1991 között keletkezett az ún. MÁRIÁS MOZGALOM, (MÁRIÁS PAPI MOZGALOM) amely része az ún. KÉK KÖNYV, [A papokhoz, Szűzanyánk kedves fiaihoz] teli GOBBI ATYÁNAK ADOTT égi üzenetekkel, és aprólékos magyarázattal, miként kell az imacönákulumot végezni. Szerintem jó, ha valaki tud erről, de a lényeg az hogy, efféle ismeretek nélkül is, képezzünk spontán módon sok imacsoportot, imacönákulumot és sokat imádkozzunk, könyörögjünk, kérjük Istent.))

<2/L7>

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – GLYNDA LINKOUS (USA) + LUZ DE MARIA (ARGENTINA)

_1_ K1660_ LUZ DE MARIA_ 5/11/24_ Szeplőtelen Szívem szeretett gyermekei, fogadjátok anyai áldásomat. Megvédelek benneteket anyai köpenyemmel, ami: pajzs, menedék, megállítja az ördögöt, fény az úton, étel és víz gyermekeimnek. Hívtalak benneteket... Azért hívlak benneteket, hogy jöjjetek, és fogjátok meg a kezemet, hogy az üdvösség egyetlen Útjára vezesselek benneteket, amely mindennek a beteljesedése, amit Isten Fiam nagyon világosan megjelölt a Szentírásban.
_2_ Ezért arra hívlak benneteket, hogy legyetek inkább Isten Fiam, mint a világ. Nézek rátok és látom, hogy milyenek vagytok. – túl sok bennetek a lelki nyugalom, arrogancia és a gúnyolás azzal szemben, amit a földön láttok, az pedig egy olyan emberi teremtmény tettei és bánásmódja miatt van, aki megveti fiamat és nem engedelmeskedik Isten fiamnak. Gyermekeim szívében sok az arrogancia, sok a lelki szárazság, azért sok a szárazság, mert nem tudjátok, hogyan szeressetek, vagy hogyan legyetek odaadóak a felebarátaitokkal szemben! Sok olyan otthont látok, ahol nincs melegség, ahol nem tiszta az anya és az apa szeretete, ahol a gyerekek megtanultak önzőek lenni, és csak személyes vágyaik beteljesedésével törődnek anélkül, hogy figyelembe vegyék a hozzájuk közel állókat [Ef 6 , 4; Col 3, 20].
_3_ Ez az emberi ego aránytalan önelégültsége, amely kizárja az érzéseket Isten törvényének parancsolataiból és mindazon beteljesedésekből, amelyek gyermekeimben a szeretetből születnek. Arra hívlak benneteket, hogy engedjétek meg magatoknak, hogy a szeretet jelenléte legyen bennetek... Arra hívlak benneteket, hogy ébressze fel a szívet amely húsból van... [Ezékiel 11, 19-21]. Arra kérlek benneteket, hogy legyetek emberek, és ne alacsony teremtmények, ne olyasféle impozáns és arrogáns, önteltséggel telített emberi ego féktelen alkotásai…

_4_ Kisgyermekeim: Sürgősen szükség van arra, hogy inkább hasonlítsatok az én isteni fiamra, hogy szembenézhessetek azzal, ami az emberiséget érinti, és mindenekelőtt megengedhessétek magatoknak, hogy angyalaim, védelmezőitek segítsenek az utaitokon. Az emberiség előtt, az egész föld előtt annyi pusztulás van, amit az emberi lények el sem tudnak képzelni... Az úgynevezett Rafael hurrikán, a gonosz réme, mint az ember által teremtett jóval szemben álló szörny, pusztítani jött, nem pedig gyógyítani. Ez a hurrikán azért jön, hogy pusztítást és betegségeket hozzon az egész földre.
_5_ Szeretett gyermekeim, a Föld elektromágneses hullámokkal lesz telítve, amelyek váratlanul rendkívül szokatlan viselkedésre késztetik a természeti elemeket. Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, a gonosz figyelmezteti az embert, hogy már jelen van a Földön. Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, a szélsőséges időjárás Dél-Amerikában erős hatást gyakorol, nézzetek fel. Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok Brazíliáért, jön a tűz; imádkozzatok Argentínáért, mert szenved a természettől. Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok Puerto Ricóért, készüljetek!
_6_ Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok Kubáért, hurrikánt fog szenvedni; imádkozzatok a kubai testvéreitekért, ezt ne felejtsétek el. Imádkozzatok kicsik, imádkozzatok, a természet erői újra közelednek Európához, imádkozzatok Spanyolországért. Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok buzgón az Egyesült Államokért, imádkozzatok keményen. Szeretett gyermekeim, jobban elnyomnak benneteket azáltal, hogy kihasználják az új és ismeretlen betegségeket, amelyek világszerte megjelennek. E betegségek miatt ismét elnyomnak titeket, gyermekeim, a betegségek engedelmességre kényszerítenek benneteket.
_7_ Arra kérlek benneteket, hogy ilyenkor ne utazzanak, figyeljetek gyerekek, figyeljetek; hacsak nem hazafelé menet. Kisgyermekeim: Hallgassatok erre az anyára, figyeljetek, ne vessétek meg hívásaimat, nem félelmet akarok kelteni bennetek, hanem figyelmeztetlek benneteket, hogy lelkileg változzatok meg és tegyétek meg a szükséges lépéseket minden eljövendővel szemben. Gyermekeim, engedelmeskedjetek hívásaimnak! Gyermekeim, legyetek engedelmesek, ne vessétek meg hívásomat! Gyermekeim, emlékezzetek az ószövetségi csapások egymásutánjára, amelyek ugyan nem ugyanazok, de meglepően egymás után érik az emberiséget.
_8_Sok gyermekem lesz, akik nem hisznek aztán megtérnek! Ne hibáztassátok Isten fiamat mindenért, ami történik, ne őt hibáztassátok; az ember bűne az, ami visszaesik a földre. KÉSZÜLJETEK FEL! Legyetek hűségesek Isten fiamhoz, nyújtsátok nekem a kezeteket, gyerekek, ne feledjétek az arkangyalok segítségét. KÉSZÜLJETEK GYEREKEK! Szeplőtelen Szívemmel szeretlek. Meg akarlak menteni és Isten Fiamhoz vinni. Hallgassatok rám [János 14, 23-24], ne vessétek meg hívásomat, amelyet a Szentháromság engedelmével teszek. Szeretlek, kedves gyermekeim, áldalak benneteket. Szent Anyátok
_9_ K1661_ GLYNDA_ 8/11/24_ Gyermekeim, hozzá kell igazítanotok az elméteket ahhoz, ami hamarosan eljön az életetekbe. Az elkövetkezendő dolgok végét nem tudjátok befolyásolni, és nem fogok tudni válaszolni sok imáitokra, mivel az összes Írás beteljesedik ebben az időben, így mindannyian hazatérhettek Hozzám. Emiatt sokan fognak közületek kellemetlen körülményektől szenvedni.
_10_ Egyeseket igazságtalanul bebörtönöznek. Sokakat elhurcolnak. Sokan olyan helyekre kerülnek, ahol nem szeretnének lenni. Látom, mit tesz veletek az ellenség, de ti különleges időben éltek, közvetlenül Fiam diadalmas visszatérése előtt, így többet kell kibírnotok, mint sokan előttetek, tehát az én szememben mindez kiegyenlítődik.
_11_ Élveztek a több tudást, több utazást, többet abból, ami jó. A körülöttetek lévő világ elsötétült, és annyira tele van bűnnel, hogy bűzlik az orromban. Tegyetek sok jót, amennyit csak tudtok a hátralévő idődben. Járjatok szeretetemben. Járjatok az én utaimban. Vezessetek mindenkit, akit csak tudtok az én királyságomba. Nemsokára jön a Fiam. Ne féljetek attól, amit az ember tehet veletek. Úgy állítsátok be az elméteket, hogy bátorítson mindenkit, akik körülöttetek élnek ebben a nehéz időszakban. Isten az Atya
_12_ K1662_ GLYNDA_ 1/5/20_ Gyermekeim, ne nézzétek a hullámokat. Ha Rajtam tartjátok a szemeteket, élethelyzeteitek nem fognak legyőzni benneteket. Ha vágytok arra, hogy megismerjetek Engem – igazán megismerjetek –, akkor megértitek, hogy gondoskodni fogok rólatok. Fordítsátok el a tekinteteteket a világtól. Ne arra gondoljatok, hogy mit nem tehettek meg, hanem arra, hogy én mit tehetek. Velem semmi sem lehetetlen. Jézus
_13_ K1663_ GLYNDA_ 9/22/22_ Gyermekeimnek meg kell tanulniuk kérdés nélkül bízni Bennem, hogy túléljék azt, ami jön, bármennyi ideig. Mennyire bízol Bennem? Bízol bennem, hogy vigyázok a szeretteidre, amikor távol vagy tőlük? Bízol bennem, hogy gondoskodom rólad, noha nincs földi jeled arra vonatkozóan, honnan származhat ellátásod? Bízol bennem, hogy meggyógyítalak, amikor nem áll rendelkezésre orvosi ellátás? Bízol Bennem? Ezeket a kérdéseket a szívedben kell megoldanod. Emiatt lehetőséget fogok engedni az életedben, hogy lásd, hol hiányzik az önbizalmad. Jézus

_14_ K1664_ PEDRO RÉGIS_ 20/10/24_ Kedves gyermekeim, név szerint ismerlek titeket, és imádkozni fogok értetek Jézusomhoz. Ne csüggedjetek a nehézségeitektől. Higgyetek Isten erejében, és a jövő jobb lesz mindannyiótoknak. Fiam, Jézus sokat vár tőletek. Tegyétek meg a tőletek telhető legjobbat a küldetésben, amelyet Ő adott nektek, és a mennyország lesz a jutalmatok. Az emberiség lelki vakságban jár, és én a mennyből jöttem, hogy megmutassam az utat. Legyetek figyelmesek.
_15_ Ne engeddjétek, hogy Isten ellensége letérítsen benneteket a megtérés útjáról. Fussatok el a világ találmányai elől, és szolgáljátok hűségesen az Urat. Ne feledkezzetek meg a szent rózsafüzérről (amely a kezetekben legyen) és a Szentírásról, a szívetekben az Igazság iránti szeretetet legyen. Olyan jövő felé tartotok, ahol kevesen maradnak megingathatatlanok a hitükben. Babilon mindenhol jelen lesz, és szegény gyermekeim majd úgy járnak, mint a juhok pásztor nélkül. Hallgassatok Jézusra.
_16_ Bármi is történik, ragaszkodjatok a múlt tanulságaihoz. Előre! Szeretlek benneteket és mindig ott leszek veletek. Ezt az üzenetet adom át nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy újra itt gyűjthetlek össze benneteket. Áldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mária anya
_17_ K1665_ GLYNDA_ 5/14/21_ Gyermekeim, könnyítenetek kell a terheiteket, hogy tudjátok kezelni azt, ami jön, mert sokan úton lesztek majd. Nem vihettek magatokkal sok holmit, ha mozgékonyak akartok lenni. Azt mondtam szent Igémben, hogy ha van két köpenyed, adományozd az egyiket. Szeretném, ha most megpróbálnátok ezt megtenni, és megosztanátok azokkal, akiknek szükségük van ezekre a dolgokra, amelyekre hamarosan már nem lesz szükségetek. Ily módon sok készletet fogtok felhalmozni magatoknak arra a nagy szűkösség idejére, amely hamarosan rátok fog jönni.(Mert azt aratod, amit elvetettél – a megosztással elülteted a magokat jövőbeli szükségleteidhez.) Ne várj! Jézus
_18_ K1666_ GLYNDA_ 12/11/24_ Gyermekeim, ebben az időben, amelybe beléptetek, nem mindig fogtok tudni változtatni az élethelyzeteiteken. Nem mindig tudod irányítani azokat a dolgokat, amelyek veletek történnek, vagy azokkal, akiket szerettek. Ezekben az esetekben elmében kell alkalmazkodnotok. Szíveteket is hozzá kell igazítanotok ahhoz, ami történik. Ezekben a pillanatokban, amikor az történik, amit nem akartok, próbáljatok meg szívetekben és elmétekben alávetni magatokat Nekem és az én akaratomnak. Tudnotok kell, hogy én látom mindazt, ami történik, és mindennek meg kell történni szent Szavam szerint.

_19_ Mindennek, amit az ellenség tesz veletek és azokkal, akiket szerettek, vissza lesz fizetve az ellenségnek. Én személy szerint felügyelem a bosszúállást, és mindenki a tettei szerint kap jutalmat – jót vagy rosszat. Imádkozzatok buzgón azokért, akiket szerettek – hogy mentsétek meg őket, véddjétek meg őket mindenben, ami jön. Imádkozzatok, hogy alávessék magukat a kifinomításomnak, és ne kelljen annyit szenvedniük, mint másoknak. Imádkozzatok, hogy méltónak találják őket arra, hogy megmeneküljenek önmaguktól, hogy végre hazatérhessetek számos jutalmaitokhoz. Gyermekeim, a földi időtök már majdnem véget ért. Készüljetek fel, mert hazajöttök. Jézus

<3/L7>

LEARY ÜZENETEK – VÁLOGATÁS
_1_ R1339_ 24/11/6_ Jézus azt mondta: „Népem, imádkoztatok az angyalaimhoz, hogy segítsenek megnyerni Trumpnak egy tisztességes választást, és most látjátok a hazátokért végzett imáitok eredményét. Imádkozzatok továbbra is azért, hogy Trump elnök erőszak nélkül tudja végrehajtani a megbízatását. Most az országotoknak össze kell fognia, és meg kell gyógyítania a megosztottságát.

_2_ Az evangéliumban arra hívom tanítványaimat, hogy Parancsolataimat követve hordozzátok a kereszteteket az élet folyamán. Arra hívlak benneteket, hogy először keressétek az Én Királyságomat, és minden megadatik nektek, amire szükségetek van. Ha elítélitek a világi javakat, és engem helyeztek az első helyre az életetekben, akkor az Én tanítványaim lehettek.”
_3_ R1400_ 24/11/7_ Jézus ezt mondta: „Népem, a farizeusok kritizáltak, amiért pogányokkal és bűnösökkel ettem. Ebben az evangéliumban példát adtam nekik egy pásztorról, aki elhagyta a nyáját a sivatagban, hogy kimenjen megkeresni egy elveszett bárányt. Miután megtalálta, nagy volt az öröm. Tehát nagyobb az öröm a mennyben egy bűnös miatt, aki megbánja a bűneit, mint a többiek felett, akiknek nincs szükségük megtérésre. Felhívom minden követőmet, hogy bánják meg bűneiket a havi gyónásban. Még ha csak bocsánatos bűneiteket kell vallanotok, mindenképpen tartsátok tisztán a lelketeket arra a pillanatra, amikor ítéletetekkor találkoztok Velem.”
_4_ Jézus azt mondta: „Népem, továbbra is szükség van arra, hogy imádkozzatok, hogy megvédjétek Trumpot, és angyalaim továbbra is őrizzék őt. Imádkozzatok, hogy ne legyen erőszak vagy kísérletek megakadályozni Trump elnöki hivatalát. Trumpnak meg kell küzdenie, hogy rögzítse határaitokat és gazdaságotok irányát. Megújíthatja adókedvezményeit, így a kisvállalkozásai túlélhetik. Továbbra is imádkozzatok Trump elnöki sikeréért.”
_5_ Jézus azt mondta: „Népem, az izraeli és az ukrajnai háborúk még mindig azzal fenyegetnek, hogy szélesebb háborúkká fajulnak. Imádkozzatok, hogy ne forduljanak át a harmadik világháborúba, és segítsetek, hogy a nemzetek békére törekedjenek, ne pedig újabb háborúra. Ha az életetek veszélybe kerül, elhozom Figyelmeztetésem és a megtérésetek idejét.
_6_ Akkor menedékem biztonságába hívlak benneteket, ahol angyalaim megvédenek a gonoszoktól. Amikor megadom neked a belső irányításomat, vedd fel a hátizsákodat, és húsz percen belül hagyd el otthonod, miközben lánggal követed őrangyalodat a legközelebbi menedék felé.”
_7_ Jézus ezt mondta: „Fiam, több üzenetet is adtam neked arról, hogy Szent József és az angyalok hogyan építik fel a magas épületet. Megmutatom, hogyan fog Fényem kiáradni ebben az épületben, így nem lesz szükséged elektromos áramra a világításhoz. Az új nagy templomban is az Én Fényem lesz. Korábban mondtam nektek, hogy angyalaim újra fel-le mozgatják a lifteket áram nélkül. Látni fogjátok, ahogy a lehetetlen megtörténik a szemeitek előtt, ugyanúgy, amikor én megsokasítom élelmeteket, vizeteket és tüzelőanyagotokat a nyomorúság alatt."
_8_ Jézus ezt mondta: „Népem, látod Trump győzelmét elnökként, de tudod, hogy országodnak le kell zuhannia ahhoz, hogy az Antikrisztus 3 és fél évnél rövidebb ideig uralkodjon. Jön a nyomorúság, de menedékeim oltalmába hívom híveimet. A nyomorúság alatt menhelyeteken lesztek. Bízzatok az én angyali védelmemben."
_9_ Jézus ezt mondta: „Népem, amikor menedékembe jöttök, angyalaim légiói fognak állni egymás mellett menedékhelyetek teljes kerületén. Fénykardokat fognak hordozni, amelyekhez senki sem fog merni közeledni. Csak az Én híveimet engedik be a menedékhelyeimbe. Szenvedni fogjátok a tisztítótüzedet a földön az Én menedékhelyeimben. Azok a hívek, akik nem jönnek az Én menedékembe, üldöztetést vagy mártíromságot szenvedhetnek el a gonoszoktól.
_10_ Minden hívőm, aki a nyomorúság alatt él, a Békekorszakomba kerül, akár mártírhalált halt, akár nem. Megtisztítom a gonoszokat a földről a pokolba. Akkor megújítom a földet, mint az Éden új kertjét. Ezután elhozom híveimet a Béke ebbe az új Korszakába. Sokáig fogtok élni, ha az Életfáimról esztek. Szentekké nőttök fel gonoszság nélkül, és ha meghaltok, a mennybe kerültök. Ez az élet a Béke korszakában lesz a jutalmatok a nekem tett hűséges szolgálatotokért.
_11_ R1401_ 24/11/8_ Jézus ezt mondta: „Népem, mindkét olvasmány arról beszélt, hogy a földi emberek jobban törődnek a pénzükkel, ahelyett hogy nekem engedelmeskednének. Sőt, ellenségei is az én keresztemnek. Van világi megfontoltság pénzt kívánni tőlem, de van lelki megfontoltság Engem imádni és megbánni bűneiteket.
_12_ Nem számít, mennyi pénzt szerezhettek ezen a világon, mert az el fog múlni, és nem tudjátok elvinni a síron túl. Jobb, ha követsz Engem, és felveszed a keresztedet ebben az életben, mert üdvösségre vonatkozó ígéretem örök életet ad neked Velem a mennyben. A bűn zsoldja a halál, és az anyagiak keresése a pokolbeli halálhoz vezet. Legyetek tehát lelkileg körültekintők, Parancsolataimnak engedelmeskedve, és a mennyben lesz a jutalmatok.”
Kelly D.: Jézus azt mondta: „Népem, a szentmisék és az imák feljebb emelték Kellyt a tisztítótűzben.”
_13_ R1402_ 24/11/9_ Jézus azt mondta: „Népem, nektek van templomotok a misézésre, de az emberek az Egyházam Testét képviselik. Olvastad, hogyan raktam ki a pénzváltókat a Templomból, amiért piactérré tették. Amikor a pénzesek jelet kértek tetteim miatt, azt mondtam nekik: 'Romboljátok le ezt a Templomot, és én három napon belül felépítem.' Minden ember a Szentlélek temploma, ti pedig szentek vagytok.
_14_ Ezért kértelek, hogy szeressetek mindenkit, még az ellenségeiteket is. Még ha egyesek nem is fogadnak el Engem, szeressétek őket annak ellenére, hogy mit mondanak vagy hisznek. Minden teremtett emberemet szeretem, de néhányan rossz úton járnak a pokol felé. Imádkozzatok minden ember üdvösségéért, ahogy én mindenkit meg akarok menteni.”
_15_ Jézus azt mondta: „Embereim, most, hogy megszavazták a választást, és Trump győzött, eljött az ideje a békés hatalomátvételnek az új megválasztott elnökötökre.. Még 2025. január 20-ig van hátra, amikor Trump hivatalba léphet, ezért imádkozzatok azért, hogy békés átmenetet kapjatok a következő kormányzatba, anélkül, hogy baloldaliak több zaklatást okoznának.
_16_ R1403_ 24/11/10_ Jézus ezt mondta: „Népem, éhínség volt Izraelben, amikor Illés meglátogatott egy özvegyet a fiával. Kért tőle egy kis vizet, és készítsen neki egy kis süteményt. Megáldotta a lisztet és az olajat, hogy ne fogyjon ki az éhínség idején. Ez egy évig tartott, amikor visszatértek az esők. Embereim, arra kértem az embereket, hogy takarítsanak meg három hónap élelmet minden családtagjuk számára, mert újabb éhínségeket láthattok, amikor a boltok polcai üresek lesznek, mint a Covid idején. Arra is hívtam az embereket, hogy állítsanak fel menedéket, ahol angyalaim megvédik híveimet az Antikrisztustól és a gonoszoktól.
17_ R1404_ 24011//11_ Jézus azt mondta: „Népem, országotok jelenlegi vezetői gyengeséget mutattak, és ennek eredményeképpen lettek a jelenlegi háborúk. Van egy új megválasztott elnökötök, aki javíthatná a védelmeteket de az egy világrend emberei visszatarthatják őt. Ezek a háborúk egyre terjednek, és ha csapataitokat bevonják ezekbe a háborúkba, láthatjátok a közelgő harmadik világháborút. Néhány látomást kaptál a bombákról az országodban, de én figyelmeztetésemet és megtérés idejét az életetek fenyegetése elé fogom hozni.
_18_ Jézus ezt mondta: „Népem, jelenlegi szabadságotok nagy árat jelent a háborúitokban elveszett életek miatt. Harcolnotok kellett a kommunista nemzetekkel szemben, ahol ateisták vasököllel irányítják az embereket.
_19_ R1405_ 24/11/12_ Jézus azt mondta: „Népem, közvetlenül azután, hogy Trump megnyerte az elnökválasztást, az ellenzék vihara előtti nyugalmat látjátok. A demokraták és az elit azt tervezi, hogyan küzdjenek Trump szándékai ellen. Emlékszel arra, hogy első ciklusában hogyan zaklatták egy orosz összejátszással, amelyet hamis dokumentumokból állítottak össze. Amint hivatalba kerül, további módszereket fognak találni a munkájának lelassítására. Készüljetek fel komolyabb eseményekre, amelyek több háborúba keverhetik országotokat. Legyenek készen a menedékhelyek, hogy a megfelelő időben fogadhassák híveimet.

<4/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z503_ CARBONIA_ 24/11/16_ A Figyelmeztetés közvetlenül előttünk áll! A végső időkben vagytok! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében az Szentháromság megáld benneteket. Az Atyaisten magához ölel benneteket, és önmagát adja nektek. Legyetek büszkék arra, hogy titeket választottak erre a küldetésre, gyermekeim, ez egy fontos küldetés, egy olyan küldetés, amelyet a végsőkig kell továbbvinnetek, erővel és örömmel.
_2_ Az Atyaisten hamarosan megbízatást ad Szent Máriának. hogy hozzátok térjen, Ő már köztetek van, de húsban-vérben fog megnyilvánulni, kézen fog titeket, és végigvezet azon az úton, amelyen át kell mennetek a csata véget vessetek a csatának. A Sátán feldühödik, elpusztítja Teremtésemet, térdre kényszeríti ezt az emberiséget, amely nem veszi észre, mit kell szenvednie, szeme be van kötve, szíve be van zárva, ... a Sátán kezében van, jónak látják, amit ő bemutat: …törvényeit, szabadosságot (mindenki azt tehessen, ami neki tetszik)!
_3_ Az élet nagy nyomorúsággá vált, a bűn uralja az embert, Jézus már nem tud ezekre a gyerekekre nézni, a fájdalom hatalmas, Szívéből még mindig vér csöpög. Fogjátok össze kezeiteket a Legszentebb Anya kezével, adjátok át magatokat teljesen Máriának, hogy Ő vezessen a feltámadáshoz vezető úton, hogy dicsőségbe vezessen az Atya Istenhez. A Magasságos gyermekei lesztek, egy új Földre kerültök, ahol minden jót élvezni fogtok.
_4_ Gyermekeim, eljött az óra, nemsokára a Magasságos elé hívnak, a Figyelmeztetés szorosan előttünk áll, az óra egyre melegebb, az óra mindjárt üti az utolsó gongját. Az utolsó időkben vagytok, gyermekeim, most a saját szemeitekkel látjátok majd beteljesedni az összes meghirdetett próféciát. Az Igazság az Atya Szívében van, nincs más igazság a világon! Szeressétek egymást, maradjatok egységben egymás között, imádkozzatok egymásért, támogassátok egymást,...ne álljatok meg a világ dolgai előtt, hanem haladjatok tovább.
_5_ Ez a karácsony minden gyermekem számára más karácsony lesz, egy olyan karácsony, amely a szívetek csendjében jön, egy karácsony Jézussal veletek, mindannyian Jézussal lesztek a szívetekben. Ne adjátok át magad a világ csillogásainak, Jézus nincs ezekben a fényekben, Jézus a szívetekben van, veletek akar maradni, mellettetek örökké. Hamarosan más állapotba kerültök, egy új dimenzióba kerültök, és megteltek minden jóval Istenben.
_6_ Gyerünk, elégítsétek ki Teremtőtök kéréseit, elégítsétek ki ennek az üdvözítő tervnek a szükségleteit, és vessétek magatokat szüntelen imába, átadva magatokat a legszentebb Anyátok kezében. Az Atyaisten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten áldása szálljon le mindannyiótokra. Hozzátok ezt az áldást otthonaitokba, jelöljétek meg otthonaitokat ezzel az áldással. Ámen.
_7_ Készüljetek gyermekeim, hamarosn neveteken szólítlak benneteket. Most minden kész! Drága gyermekeim, Jézus hamarosan kijelenti magát ezen a helyen, mindenki látni fogja Őt! Mindazok, akik részt vesznek azon a napon, megkapják ezt a nagyszerű látomást, a Magasságos átöleli őket, és örökké áldásban részesülnek. Ki akarom hirdetni ennek az időnek a végét, ki akarom hirdetni minden gonosznak a végét. Igen! A végére értünk, készüljetek fel, gyermekeim, hamarosan neveteken szólítlak benneteket.
_8_ Csak még egy kicsit, gyorsan telik az idő, hirtelen más helyzetbe kerültök, öröm lesz a szívetekben és mosoly az ajkaitokon, élvezni fogjátok mindazt, amit az Úr megígért nektek, egy más világban fogtok élni, teljesen új dolgok közt, melyek szépek és ízletesek. Beléptek, hogy meglátogassátok az Univerzumot, maga Jézus fog kézen fogni és elkísér, megmutat mindent, amit az Atyaisten teremtett:    
_9_ a csillagokat és mindent, amit az Univerzum tartalmaz, azon túl, ami még ismeretlen az ember számára. Gyermekeim, ti csak egy porszem vagytok az Univerzumban, de az Én ékszereim vagytok, kedvesek vagytok nekem. Ajándékba teremtettelek Számomra, ... Az én ajándékomként! …Mennyi szeretet! Mennyi kegyelem és áldás! Sátán átka nagy volt, de a Mindenható Isten bármire képes, Isten Felsőbb Lény.
_10_ Szeretett gyerekek, a tektonikus rétegek ijesztő módon mozognak, a vulkánok egyszerre készülnek felrobbanni, ez óriási tragédiája lesz ennek az emberiségnek; messze Teremtőjétől az ember nem talál menedéket, kiszorulva és kétségbeesetten találja magát. Ma megújítom áldásomat ezen a hegyen, mindnyájatokra, akik jelen vagytok, és rátok, akik távolról követtek. Megáldom otthonaitokat, családaitokat.

<5/L7>

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – GLYNDA LINKOUS (USA) + LUZ DE MARIA (ARGENTINA)

 _1_ K1667_ GLYNDA_ 13/11/24_ Kívánom, hogy számoljatok le a gondolataitokban és szívetekben lappangó haraggal. A harag gyakran a büszkeségből fakad, gyermekeim, és a büszkeség mérséklődést igényel. Mivel nem akartok megtisztulni, vizsgáljátok meg gondolataitokat és szíveteket haragot keresve, és távolítsátok el, hogy ne legyen szükség finomításra. A büszkeség és a harag nem tesz jót nektek az elkövetkezendőben, gyerekek, mert sok minden kikerül az irányításotokból, és a harag nem tesz jót. Nincs sok időtök a földön, akár jó, akár rossz lesz, ne aggódjatok. Jézus
_2_ K1668_ GLYNDA_ 14/11/24_ Néhány gyermekem figyelmetlenné és rakoncátlanná vált. Ez további lehetőségeket nyitott meg az ellenség számára, hogy megtámadjon. Ébredjetek fel ebből a bűnös álomból, és szabaduljatok meg az ördög csapdáitól, amíg még tehetitek. Kevés idő van hátra, amikor megtörténik mindaz, ami meg lett jövendölve az én szent Igémben. Ellenfeletek minden nap megfeszíti a hurkot, amikor ebben a rakoncátlan állapotban maradtok. Jézus

_3_ K1669_ GLYNDA_ 15/11/24_ Kurzuskorrekcióra van szükség a gondolkodásotokban. Keresitek a helyes utat, hogy megmentsétek magatokat a közelgő pusztulástól, de ez nektek nem fog sikerülni. Senki sem élheti túl azt, ami jön az én védelmem nélkül. Nem rajtatok múlik, hogy megmentsétek magatokat, hanem Rajtam. Törődjetek azzal, hogyan enthetnétek meg másokat. Igyekezzetek ne magatokra figyelni. Ezáltal megkaptok minden védelmemet, miközben folyamatosan Hozzám vezettek másokat. Jézus
_4_ K1670_ GLYNDA_ 1611/24_ Gyermekeim, arra kell törekednetek, hogy megértsétek, hogy ami egyszer volt, az soha többé nem lesz. A földön maradt idő gyorsan fut minden dolgok vége felé. Hamarabb értek haza, mint hinnétek, és szeretném, ha felkészülnétek. Készítsétek elő a szíveteket – ne ragaszkodjatok e világ dolgaihoz, hanem törekedjetek a magasságban lévő dolgokra.
_5_ Örüljetek üdvösségeteknek, mint egykor, mert most a megváltás közelebb van, mint valaha. A föld hamarosan szörnyű hellyé válik, ahol a gonosz uralkodik. A gyermekeimet megvetik és megölik. Még ha ismertetek is boldog és gondtalan napokat a múltatokban, most azok mögöttetek vannak. A vajúdási fájdalmak fokozódnak, akár egy nőnél, aki szülni készül. Nagyon hamar visszatér a Fiam, hogy elvigyen benneteket, és készen kell állnotok. Isten az Atya
_6_ K1671_ GLYNDA_ 4/23/20_ Úgy állítsátok be a szíveteket, hogy minden nap közelebb jussatok hozzám. Hajlandónak kell lennetek mindent a kezembe adni – a gondoskodásotokat, egészségeteket, szeretteitek biztonságát, jóléteteket, valamint a megváltásotokat. Ha örökre megbízhattok Bennem, talán nem bízhattok meg Bennem abban is, hogy gondoskodom a szükségleteitekről ebben az órában? Isten az Atya
_7_ K1672_ GLYNDA_ 18/11/24_ Szíved sötét zugában még mindig a büszkeség bűne rejtőzik. Büszkeséged rejtve van előtted, de nem előttem. Bárcsak megpróbálnál megalázkodni, hogy ne kelljen olyan módon finomítanom, ahogy nem szereted. Az alázat gyönyörű a szememben, és sok áldást hoz az életedre. Jézus
_8_ K1673_ LUZ DE MARIA_ Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szerettei, fogaddjátok az Atya házának áldását. Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus szeretett gyermekei: Engem a legszentebb Szentháromság és királynőnk és anyánk küldött, hogy elhozzam nektek az örök élet igéit. IMÁDJÁTOK KIRÁLYUNKAT ÉS URUNKAT JÉZUS KRISZTUST! Ez az a pillanat, nem egy másik... Ez az a pillanat, amikor mindegyikőtöknek imádni kell Királyunkat és Urunkat, Jézus Krisztust: „Imádjátok őt lélekben és igazságban”... [János 4, 23-24].
_9_ Értékeljétek át az életeteket, és bánjátok meg mindazt, amit Isten Törvényének elleni engedetlenségben tettetek és cselekedtetek, bánjátok meg a rossz viselkedéseteket és cselekedetedet [1János 1,9; ApCsel 3, 19-20], engedetlenségeteket a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus, valamint Királynőnk és Anyánk által neked adott megbízatások iránt. Járjátok az egyenes utat! [Példabeszédek 4, 26-27]. Fontos, hogy ne csak arra készüljetek, hogy szembenézzetek azzal, amit az emberiség részeként megtapasztaltok, hanem mindannyian lelkileg készüljetek fel arra, hogy méltók legyetek mennyei légióim segítségére, és fogadjátok azt, akit Isten küldött.
_10_ Akit eddig egyetlen emberi teremtmény sem látott, amíg mi, útitársaitok nem adjuk biztonságos kezekbe. VAN SZEMETEK ÉS NEM LÁTTOK! Megtörténnek a megjövendölt katasztrófák, és tI figyelmen kívül hagyjátok őket. Az emberiség továbbra is szenvedni fog ugyanazon ember miatt, aki a technológiát használja saját testvéreinek befolyásolására, és ugyanakkor ugyanazok az elemek fognak tovább folytatódni… Királynőnk és Anyánk könnyeket hullat emiatt. Magasságos gyermekei: Meg kell tanulnotok, hogy inkább a MI KIRÁLYUNK ÉS JÉZUS KRISZTUSUNK legyetek, mint a kívánságaitok és az örömeitek.
_11_ Az emberiség a nagy emberi fájdalomra fog tekinteni a nagy válsággal szemben, amelyet már átél, és amely egyre fokozódik. Királynőnk és anyánk gyermekei: Lelkileg meg kell erősödnötök, hogy a nehéz pillanatokban és döntésekben [1Kor 16, 13] ne harcoljatok együtt az Antikrisztussal. Imádkozzatok, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, imádkozzatok, ezek az országok sokat fognak szenvedni: Németország, Belgium, Kuba, Hollandia és Lengyelország. Imádkozzatok, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, imádkozzatok, JÖN a betegség, rendkívül ragályos, és sok mutációja lesz.
_12_ Imádkozzatok, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, imádkozzatok, a laboratóriumi betegségek gyorsan terjednek. A tudomány emberének le kell állítania az állatokon végzett laboratóriumi kísérleteket. Imádkozzatok, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, imádkozzatok erősen Panamáért, Costa Ricáért, Nicaraguáért, Hondurasért, Mexikóért és Floridáért. Imádkozzatok Európáért Imádkozzatok, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, imádkozzatok, a tektonikus lemezek mozognak, ti pedig szenvedtek, keményen meg fogtok borzadni. Nagy intenzitású földrengések lesznek.
_13_ Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, legyetek éberek, dengue vérzéses láz tombol a Földön. Imádkozzatok és készüljetek! Királynőnk és anyánk gyermekei, a Földet egy égitest fenyegeti. Ez az ima és a bűnbánat ideje! Figyelem, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei: Térjetek meg! Sürgető, hogy az emberiség a megtérésnek szentelje magát. mennyei seregeim folyamatosan védelmeznek benneteket, adjatok hálát ezért a védelemért azzal, hogy mindig meghajoltok a Szentháromság előtt, hogy minden cselekedetetek és viselkedésetek Isten akaratában, nem pedig az ember akaratában történik. Vigyázzatok amiatt, ami történni fog, legyetek óvatosak. Áldalak benneteket. KI OLYAN, MINT ISTEN? SENKI NEM OLYAN, MINT ISTEN! Szent Mihály arkangyal

<6/L7>

 FELKÉSZÜLÉS (Németország)

_1_ V102_ Nr.1459_ 24/11/6_A tisztátalanságotok bántalmazza a tisztaságomat! Istenanya: Gyermekeim, rossz napok vannak a világotokban, és a sok vihar mindenhol megmutatja az embereknek, milyen kicsik és elveszettek az ilyen erőszakkal szemben, amely kitört és ki fog törni. A biztonság, amiben hittetek, „elúszik”, és ezzel együtt a kormányok jóindulatába vetett hit is sok helyen és területen.
Jézus: Gyermekeim, én, a ti Jézusotok, én vagyok az egyetlen biztonságotok!
_2_ Isten Anyja: Amikor a végidők katasztrófái kitörnek, áldott, aki Fiammal van! Itt-ott ízelítőt kaptok arról, hogy mi következik, és milyen tehetetlenek vagytok! „Homokra építettetek”, mert azt hittétek, hogy biztonságban érzitek magatokat a világotokban, most nézzétek meg, milyen biztonságban hittetek! Csak Jézus a ti utatok, szeretett gyermekeim, csak Jézus, és jól tennétek, ha ezt végre felismernétek.
_3_ Én, a ti mennyei Édesanyátok, nagy könnyeket sírok a hitehagyottakon, a hitben tévedőkön és a világban megrekedteken! Semmit sem tanultatok, szeretett gyermekeim, és lelketek nagy károkat fog szenvedni, ha nem tesztek bűnbánatot! Nemcsak a földön fogtok szenvedni, hanem örökké is szenvedtek, ha nem imádkoztok és nem fordultok Jézus Krisztushoz, Fiamhoz, Megváltótokhoz! Gyerekek, gyerekek, a földön semmi sem tart örökké! Szóval ne hallgassatok azokra, akik jönnek, és mást mondanak neked!
_4_ Pokol létezik, szeretett gyermekeim, akárcsak a Purgatórium! Ne gondoljátok, hogy azért, mert egy hitehagyott mást mond neked, és mást prédikál, nem igaz az, amit én, a mennyei Édesanyád mondok ma nektek! A pokol a horror helye , az örök kínzás és gyötrelem helye . Az ottani lelkek gyötrelme nem hasonlítható semmiféle földi fájdalomhoz és gyötrelemhez, és ha azt hiszitek, hogy a föld a pokol, akkor tévedtek!
_5_ Vessétek el a bűnt és találjátok meg Jézust, mert ha nem teszitek, végtelen lesz a szenvedésetek. Csak Jézus az út az Atyához a dicsőségben, nincs más! Ne higgyetek tehát azoknak, akik futkároznak, hanem imádkozzatok és térjetek meg! Imádkozzatok a Szentlélekhez világosságért és tudásért! Az Atya meghallgatja imáitokat, imádkozzatok hát hozzá! Jézus mindenki segítségére jön, aki őszintén kéri Tőle, de az első lépést nektek kell megtenni , szeretett gyermekeim! Ő , aki a ti Megváltótok, vár rátok!
_6_ Mégis nagyon sokan elfordultak, vagy csak akkor „ismerik” Őt, amikor szenvedést tapasztalnak . Gyerekek, gyerekek, ez nem így működik! Nem akarjátok, hogy embertársaitok kihasználjanak vagy visszaéljenek veletek, de ti ezt teszitek Jézussal! Úgy bántok vele, mint egy lábtörlővel, és akkor hogy mentsen meg benneteket a szenvedéstől, a nehézségektől és az igazságtalanságtól, hogy aztán, ha meglesz, amit akartok, újra megalázzátok őt, elfelejtitek, kinevetitek, figyelmen kívül hagyjátok , hosszú a lista. ,
_7_ Gyermekeim, nagyon hosszú… Ébredjetek! Keljetek fel! Térjetek magatokhoz! Imádkozzatok! Könyörögjetek! Vessétek meg a bűnt! Térjtetk meg! Addjátok igeneteket Jézusnak, és szeressétek felebarátaitokat! Nem nehéz istenfélően élni , de ti úgy döntötök, hogy követitek az ördögöt! Térjetek meg, mert kifuttok az időből! Én, a mennyei Édesanyátok, aggódom értetek, és nagyon szomorúan látom, hogy mennyire elfordultok Fiamtól, sértegetitek, kihasználjátok, majd kiűzitek. 
_8_ Barbárok vagytok, és mint ilyenek, bíróság elé kell állnotok, ha nem bánjátok meg és nem valljátok meg Jézust, és nem kezditek el igazán szeretni Őt. Ámen. Mély aggodalommal értetek, Anyátok a mennyországban. Isten minden gyermekének anyja és az üdvösség anyja. Ámen.
_9_ Jézus: Anyám az igaz szót mondja. Én, a ti Jézusotok keserű könnyeket sírok, mert nem akarjátok az Én szeretetemet. Még van idő a bűnbánatra, hamarosan, nagyon hamar, ennek az időnek vége lesz, és válaszolnotok kell Atyámnak! Minden bűnöd előre meg lesz mutatva, és ha nem pusztultok el e nyomorúság miatt, AMELYET TI OKOZTATOK, és amiért FELELŐSSÉGET KELL VÁLLALNOTOK, ettől a pillanattól fogva még lesz időtök megtérni.
_10_ Ne pazaroljátok az időt, és tanuljátok meg azokat az imákat, amelyeket ezekben az üzenetekben adtunk nektek a közelgő nagy figyelmeztetés eseményéhez. Így menthetitek meg saját magatokat és szeretteitek lelkét, hogy ne váljanak a gonosz áldozatává, ha meghalnak ebben az órában. A figyelmeztetés csak pillanatnyi, de nem fogjátok tudni elviselni jelenlétemet, ha bűnben tartózkodtok! Kérdezzétek meg azokat, akik megtapasztalhatták fényemet!
_11_ A tisztátalanságotok sérti tisztaságomat , és a lelketek nem fogja tudni elviselni ezt a fájdalmat! Térjetek meg most, hogy a figyelmeztetés kegyelmi ajándék legyen számotokra és lelketek számára, amelyet szeretetben vártok és fogadtok el! Én, a ti Jézusotok, ezt kérem tőletek, mert az idő rövid, és gyorsabban fogy, mint hinnétek. Ámen.
_12_ Mária Magdolna: János azért jött, hogy felfedje „könyvét”, és az utolsó rész még hátra van. Ne várjátok meg, míg megismeritek , mert akkor nem lesz időtök megtérni!
János: Térjetek meg tehát , szeretett gyermekeim, mert azért jöttem, hogy felfedjem nektek az én könyvemet az idők végén, ahogyan az Úr és Atya Szent Angyala kinyilatkoztatta nekem, János apostol és Jézus „kedvence” meg lettem bízva. Ámen. Ne várjatok! Ámen.

<7/L7>

LEARY ÜZENETEK – VÁLOGATÁS
_1_ R1406_ 24/11/13_ Jézus azt mondta: „Népem, a mai evangéliumban azt olvassátok, hogy megsajnáltam a tíz leprást, és meggyógyítottam őket a papokhoz vezető úton, akik tanúbizonyságot tesznek arról, hogy most most már megvannak tisztítva a leprájuktól. Csak egy szamaritánus tért vissza, hogy hálát adjon nekem a gyógyulásáért. Megkérdeztem, hol van a másik kilenc, de elfelejtették megköszönni. Most Trump győzelméért imádkoztatok, én pedig megsajnáltam a népet, és a megválasztott elnökötökkel elsöprő győzelmet arattam.

_2_ De most a népnek olyannak kell lennie, mint a szamaritánus, és nektek kell dicsérnetek és hálát adnotok Trump győzelméért. Imádkozzatok továbbra is a biztonságáért, és azért, hogy végre tudja hajtani terveit a demokraták hibáinak kijavítására.” Jézus ezt mondta: „Népem, tudjátok, mennyire szeretlek titeket, amikor láttátok, hogyan szenvedtem és meghaltam a kereszten, hogy üdvösséget hozzak minden léleknek.
_3_ Ha igaz keresztény vagytok, megmutathatjátok nekem a szereteteket azáltal, hogy viszitek saját kereszteteket, és szenvedtek emberi állapotokban. Imáitokat és jócselekedeteiteket irántam és felebarátotok iránti szeretetetek bizonyítékának látom. Amikor betegek vagytok, vagy problémáitok vannak, hívhattok Engem, hogy segítsek és meggyógyítsalak. Bízzatok a gyógyításomban, és megtalálom a módját arra, hogy meggyógyítsalak titeket.
_4_ R1407_ 24/11/14_ Jézus ezt mondta: „Népem, november utolsó napjaihoz közeledve komolyabb szavakat fogtok olvasni a közelgő végidőről. Én irányítottam menhelyépítőimet, hogy felállítsák menhelyeiket. Akkor hívőimnek lesz egy biztonságos menedéke, ahol angyalaim megvédik őket az Antikrisztustól a nyomorúság alatt.
_5_ Háborúkat és háborús pletykákat fogtok látni, mivel a gonosz emberek rövid ideig uralkodni fognak. Elküldöm Figyelmeztetésemet és a Megtérést, mielőtt az Antikrisztus kijelenti magát. Hívőimnek együtt kell működniük egymással Menhelyeimben, hogy túléljék a megpróbáltatások idejét. Legyetek hát készen arra, hogy menedékeimbe jöjjetek, amikor megadom nektek az eljövetelre vonatkozó belső hangomat."
_6_ Imacsoport: Jézus azt mondta: „Népem, hallottam imáitokat, hogy Trumpot elnökké tegyétek. Az angyalaim megtartották ezt a tisztességes választást, és Trump elsöprő győzelemmel győzött. Őt igazolták, és máris nyilvánosságra hozza a kabinet döntéseit. Imádkozz, hogy a szenátus megerősíthesse új kabinetjét. Az angyalaimat küldöm, hogy megvédjék Trumpot minden merénylettől. Az országotoknak meg kell változtatnia a kongresszusiak pazarló kiadásait. Imádkozzatok, hogy Trump sikeresen rögzítse határaitokat és költségvetéseteket.”
_7_ R1408_ 24/11/15_ Jézus azt mondta: „Népem, az evangéliumban példákat adtak nektek arra, hogyan választottam el a jó embereket a gonoszoktól, mielőtt pusztulást hoztam a gonoszokra. Noé esetében megkértem Noét, hogy építsen egy hatalmas bárkát, hogy elférjen benne a családja és az összes állat. Az emberek kigúnyolták, de amint eljött az árvíz, a gonoszok megfulladtak. Lót esetében Szodomába elküldtem angyalaimat, hogy kihozzák Lótot és családját Szodomából.
_8_ Miután kint voltak, tüzet és kénkövet vittem a gonoszokra, így mindannyiukat megölték. Figyelmeztettem Lótot és családját, hogy ne nézzék ezt a pusztítást, de amikor Lót felesége ránézett, sóoszloppá változott. Most, amikor látni fogjátok az eljövendő nyomorúságot, hívőimet menedékemre hozom, ahol angyalaim megvédenek benneteket a gonoszoktól.
_9_ Miután a Figyelmeztetés és az Én híveim el lesznek választva a gonoszoktól a menhelyeimre, a gonoszokra sújtom a büntetést. A nyomorúság végén látni fogjátok a Büntetés-üstökösömet a három nap sötétségében. Akkor borítsátok be az ablakaitokat fekete műanyaggal, hogy ne nézzetrek a gonoszok elpusztítására. Megtisztítom a földet minden gonosztól, és behozom híveimet a Békesség Korszakába, majd később a mennybe.
_10_ R1409_ 24/11/16_ 2024. november 16. Ha segítségemet hívjátok pénzügyeitekben vagy gyógyulási szükségleteitekben, akkor gyorsan a segítségetekre leszek, mert nagyon szeretlek benneteket. Legyetek türelmesek, és megoldom a problémáitokat. Bízzatok bennem, hogy az Én időmben és az Én utamon válaszolok imáitokra.”
_11_ R1410_ 24/11/17_ Jézus ezt mondta: „Népem, néhány bibliatudósotok úgy gondolja, hogy a templom lerombolása i.sz. 70-ben a megpróbáltatás volt, de ez az esemény nem érintette az egész világot. Amikor majd a Nagy Nyomorúságra hivatkoztok, ez az Antikrisztus uralkodásának kevesebb, mint 3 és fél éve lesz. Ez az esemény még nem történt meg, és menedéképítőim közül sokan készítik fel menedékeimet, hogy megvédjék híveimet az Antikrisztustól és a gonoszoktól.

_12_ Te, fiam, jól tudsz az eljövendő Nagy Nyomorúságról, mert az Én üzeneteimet hirdetted, mint fő küldetést ezzel kapcsolatban. Amikor az élelmiszer-megtakarításról és egyéb szükségletekről magyarázol, sokan nem akarják elhinni, hogy erre szükség van. Sokan kritizálták Noét azért is, mert bárkát épített és táplálékkal tölti fel. A hitetlenek később meghaltak a vízözönben.
_13_ Tehát most menedéképítőim bárkamenedéket készítenek, ahol angyalaim megvédik híveimet az Antikrisztustól és követőitől. Az Antikrisztus teljes nyomorúsága alatt gondoskodni fogok oltalmatokról és szükségleteitekről a menhelyeken. Bízzatok jobban az Igaz Szavamban, mint néhány félrevezetett bibliatudósotokban.”
_14_ R1411_ 24/11/18_ Jézus ezt mondta: „Embereim, még egy üzenetet küldök nektek, hogy a gonoszok egy ponton megtalálják a módját, hogy hosszabb időre kikapcsolják az áramot. Abban az időben a gonoszok meg akarják majd ölni híveimet, mert gyűlölnek Engem és a követőimet. Mielőtt ártani tudnának követőimnek, elküldöm a Figyelmeztetésem és Megtérésem Idejét, hogy megpróbáljak megmenteni a lehető legtöbb lelket. Akkor hívom híveimet, hogy bújjanak el a menhelyeimre.

_15_ Ott az angyalaim megvédenek benneteket az Antikrisztustól és a gonoszoktól. Angyalaim és én gondoskodunk a szükségleteitekről a nyomorúság alatt, miközben megsokasítom táplálékotokat, vizeteket és tüzelőanyagotokat. A gonoszok uralma lerövidül választottaim kedvéért. Legyetek türelmesek, amíg meg nem hozom győzelmemet, és akkor megtisztítom a földet gonoszoktól, akik bekerülnek a pokolba. Megújítom a földet, és elhozlak benneteket Békességem Korszakába."
_16_ Jézus ezt mondta: „Embereim, ez a látomás, amikor közelről nézünk az Antikrisztus két fekete szemére, emlékeztet arra, hogy ne nézzetek az Antikrisztus szemébe, mert hipnotizálhat, hogy imáddjátok őt. Figyelmeztettem híveimet, hogy a Figyelmeztetés és a Megtérés hat hete után meg kell szabadulnotok mobiltelefonjaitoktól, számítógépeitektől és képernyőitektől, TV-ktől és minden, az internethez csatlakozó elektronikus képernyőtöktől. Tüntessétek el ezeket az eszközöket az otthonaitokból.
_17_ Ne vigyétek a mobiltelefonjaitokat a menhelyre, mert ott nem működnek. Most vásároltál egy másik iPhone-t, hogy lecseréljed egy régebbi, nem jól működő modellt. Tehát ezt is el kell dobnod egy másik okból, hogy ne nézz az Antikrisztus szemébe. Bízzatok Bennem, hogy meg kell szabadulnotok ezektől a dolgoktól a megtérés hat hete után, és segítshessek megmenteni lelketeket az Antikrisztustól.
_18_ R1412_ 24/11/19_ Jézus ezt mondta: „Népem, a mai olvasmányokban mindketten a bűneitek megbánásáról beszélnek. A Jelenések könyvében Szent János beszél a gyülekezetekhez, és elmondja nekik, hogyan élnek testileg, de lelkileg halottak a lelkükben. Bűnbánatra hívja őket. Híveimnek is szükségük van a bűnbánatra, hogy életben tarthassák lelküket a kegyelmeimben.

_19_ Hívjatok tehát Engem, hogy meggyógyítsalak titeket testben a betegségtől és lelketekben a bűn betegségétől. Jó cselekedeteitekkel és szándékaitokkal a szegények megsegítésével megmutathatjátok nekem az őszinteségeteket, hogy megtérjetek, ahogy Zákeus vagyona felét a szegényeknek adta.

<8/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z505_ CARBONIA_ 24/11/19_ Eljött a hatodik óra ennek a nemzedéknek, mely messze van Teremtő Istenétől . Szeretett gyermekeim, nagy fájdalommal vádollak titeket Szent Szívemben a megtagadásotok miatt, elrabolt titeket Tőlem, az ellenfél magához vonzott titeket, hamis fényeivel elkápráztatott, halálos hálójába vonzott benneteket: engedtetek a hízelgésének, ittatok a halált okozó poharából, kigúnyoltatok engemet! Bűnnel borítottátok be magatokat,… vágy lakozik bennetek!
_2_ Szomorú vagyok sok gyermek elvesztése miatt, de nem tehetek semmit, szabad akaratukból a sötét utat választották a Fény útja helyett. Isten, az Atya ismét szívből jövő felhívásával fordul a bűntől megtépett emberiséghez. Térjetek meg, emberek, térjetek meg! Térjetek vissza Teremtő Istenetekhez, vetkőzzétek le a sötét ruhát, öltözzetek fénybe. A sötétség már sok ember szívét szorongatja, vakságuk a tetőfokára hágott: ...
_3_ nem látnak, nem hallanak, nem tesznek bűnbánatot, szeretik a bűnt, sötét megjelenésük van. Hozzád kiáltok, ó népem, ó hálátlan nép: mit ártottam neked? Térj vissza Teremtődhöz, ó, ember, tagadd a rosszat, válaszd az életet, és nem halsz meg! A Föld veszélyben van! Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok. Szenteljétek magatokat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, adjátok át magatokat az Ő gondjaira.
_4_ Legyetek engedelmesek kéréseinek, gondoskodjatok arról, hogy tisztán és makulátlanul a Szeretet Istenetekhez irányíthasson benneteket. Hamarosan új nap kel fel Isten fiai számára! Hajlítsatok térdet imádságra, emberek, hintsétek be fejeteket hamuval, boruljatok le a feszület lába alatt, kérjetek bocsánatot bűneitekért. Eljön a nagy nyomorúság órája. Isten az Atya.
_5_ Z506_ CARBONIA_ 24/11/23_ A nagy hitehagyás idejét élitek. A háború nem áll meg. Jézus: A boldogság nem ebből a világból való, aki ezt nem érti, az azért van, mert nem hordoz Engem magában. Értékeld, ó asszony, amit mondtam, és vidd el gyermekeimnek a világba. Én vagyok a legszentebb Szűz , áldott leányom, legyen benned a Jézus iránti szeretet, élj abban a bizonyosságban, hogy mindaz, amit kinyilatkoztatott neked, hamarosan valóra válik az Ő előírásai szerint, és ne add fel a belé vetett hitet. Ő VAN, senki sem olyan, mint Ő, Ő az egyetlen igaz Isten
_6_ Hamarosan te vele lesztek, az Ő választottai vele lesznek. Az emberek nem állnak meg, hogy elgondolkodjanak. Élik a világukat és a világban. Olyan dolgokban k szórakoznak, amelyek nem tartoznak Istenhez. Gyermekeim, ti a nagy hitehagyás idejét élitek, az összeomlás a világban, és nem vesztek észre semmit. Éltek azzal, hogy nemsokára minden visszatér a régi kerékvágásba...Elég! Elég volt!
_7_ Drága gyermekeim, égetően vágyom a megtérésetekre, hogy behozhassalak benneteket Kertembe, és hogy élvezhessetek minden Jómat, boldogan futhassatok az új életben, az Irántam való szeretetben. A háború nem áll meg. Putyin folytatja küldetését. Ukrajna elveszíti csatáját. Kína felvonja zászlaját Európa fölé. Oroszország vezeti a világot. Imádkozzatok, imádkozzatok sokat, ti, az Úr szerettei.
_8_ Drága gyermekeim, eljött megtérésetek ideje, sötétség öleli át a világot, és lelketek veszélyben van:...kérdezd meg magadtól, hogy mindezt a katasztrófát a ti bűneitek okozták-e. Térjetek meg időben, ó, emberek, Isten várja megtéréseteket, ne késlekedjetek, a világ dolgainak ideje lejárt, éljétek meg ezt a néhány órát, ami még rendelkezésre áll a megtérésre. A kínai fal leomlik, a trombitaszóra leomlanak a kommunisták mocskos gondolatai. Isten siet orvosolni a helyzetet.
_9_ Megtörténik a tisztítás minden rossztól, amit azok okoztak, akik elfoglalták Isten helyét a Földön. …A piszkos urak ünnepléseinek vége!!! Gyertek, gyermekeim, legyen nyitott szívetek, és a fületek hallgasson Szavaimra. Kívánom, hogy megtérjetek, ó, emberek, térjetek vissza Őhozzá, aki végtelenül szeret titeket, és arra vár, hogy örök életet adjon nektek önmagában. Jézus és Mária legszentebb Szíve áldjon és oltalmazzon Szent Józseffel, Mária legtisztább férjével és Jézus nevelőapjával.

<9/L7>

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – GLYNDA LINKOUS (USA) + LUZ DE MARIA (ARGENTINA)

_1_ K1674_GLYNDA_ 19/11/24_ Azt mondjátok, hogy szerettek, de a szívetekben ellenállást, gyűlöletet és megvetést tápláltok. Nem kívánom, hogy népem osztozzon a megvetettek büntetésében. Tisztítsátok meg szíveteket ettől a csúnya bűntől, és törekedjetek arra, hogy úgy szeressetek, mint én, követelések nélkül. Az a szeretet, amelynek megvannak az igényei, az egyáltalán nem szeretet. Jézus
_3_ K1676_ GLYNDA_ 21/11/24_ A sötétség gyorsan árad mindarra, ami körülöttetek van, gyerekek, ahogy a gonosz egyre jobban elszabadul a földön. Az új gonoszságok bőséggel fognak létezni, és egyetlen hely sem lesz biztonságos számotokra. Ezalatt az idő alatt elrejthetlek benneteket a szárnyaim árnyékában, ahol semmi bántódásotok nem lesz. Csak az Arcomat keressétek, imádjatok Engem, és én megteszem. Isten az Atya

_4_ K1677_ GLYNDA_ 22/11/24_ Az ellenség meggyőzött arról, hogy élhettek bűnben, de ez egy téveszme. Kérjétek a segítségemet és megkapjátok. Részesítsétek előnyben a szabadságotokat. Részesítsétek előnyben a szent Igémet életetek felett. Számomra semmi sem lehetetlen! Jézus
_5_ K1678_ GLYNDA_ 5/5/23_ Gyermekeim, abban, ami jön, életetek számtalan módon megváltozik. Sok gyermekemet haza fogják hívni, mielőtt eljön Amerika pusztításának ideje, de néhányan hosszabb ideig maradnak – akik kérték, hogy maradjanak, és olyanok is, akik megtagadták a nemesítésemet – akik nem voltak hajlandók elhárítani bűneiket.
_6_ De ne aggódjatok, mert még ez az időszak is elmúlik. A pusztulás idején erős bénulás lesz (azt hiszem, az Úr valami olyasmire utal, mint egy nagy gép induló hangos zümmögése), amely során népem rendkívül szűkösnek fogja érezni magát.'
_7_ Úgy fogja érezni, hogy lefagy a helyén, bár képes leszel mozogni. Hirtelen csapdák jelennek meg körülöttetek– ez minden figyelmeztetés nélkül fog megtörténni. Minden helyen, amelyet lábatok érint, megjelenik egy újabb csapda. Nem lesz menekvés. Hívjatok Engem ebben az időben. Kiáltsatok hangosan, hogy kiszabadítsalak benneteket a csapdáitokból, mert csapdáid nem tudják visszatartani hatalmas Isteneteket. Könnyen ki tudom szabadítani a sajátjaimat.
_8_ K1679_ GLYNDA_ 11/25/24_ Gyermekeim, eljött az idő, hogy eltávolítsam életetekből azokat az akadályokat, amelyek akadályoznak benneteket abban, hogy teljes szívetekkel szolgáljatok Engem. Ebben az időben eltávolítom azokat az embereket, helyeket, dolgokat és tevékenységeket, amelyek elveszik az időtöket, az elkötelezettségeteket és az energiátokat, onnan, ahonnan vágyom. Nem fogtok egyetérteni mindennel, amit eltávolítok. Ne küzdj ezekkel az eltávolításokkal, és cseréljétek le azt, amit én eltávolítok, különben arra fogtok kötelezni Engem, hogy még többet távolítsak el, és a finomítás időszakába vigyelek titeket.
_9_ Legyetek szófogadóak nekem ebben. Van egy jó tervem veletek. Jézus (Megjegyzés: – Amit láttam erről: Nem sok minden fog tetszeni nekünk abból, amit eltávolít. Emberek, háziállatok, kötelezettségek, hobbik, klubok és egyéb olyan dolgok, amelyekbe belekeveredünk, és amelyeket Ő nem helyesel, beleértve az olyan tevékenységeket, mint a városi tanácsok stb. Nem mind bálványok, de nem is bármi rosszak, de útjában állnak annak, amit Ő most akar, hogy tegyünk, és a múlttal ellentétben neki már nincs ideje várni.)
_10_ A végén vagyunk. Amikor eltávolítja őket, NEM azt akarja, hogy másokkal helyettesítsük, hanem hogy a szabadidőt Vele töltsük, hogy elmondhassa nekünk a velünk kapcsolatos tervét. Neki munkája van, hogy hazatérhessünk, és engedelmeseknek kell lennünk, ha nem akarunk itt maradni a borzalmak alatt, hogy ezt a munkát végezzük. Jézus
_11_ K1680_ LUZ DE MARIA_ 20/11/24_ Szeplőtelen Szívem szeretett gyermekei, ti az én gyermekeim vagytok, mindnyájatokat szeretlek. Szeretett gyerekek: ÉBREDJETEK, A NAGY VÉRONTÁS ELŐTT VAGYTOK ÉS AZ ÖRDÖG PÓKHÁLÓJÁBAN ALUSZTOK! Néhány gyermekem megveti Isten Fiát és engem, mert Isten törvénye korlátozza igaz gyermekeinket. Isten Fiamnak egyetlen igazi gyermeke sincs kereszt nélkül [Lk 9, 23-26].
_12_ Mondom, hogy a harmadik világháború vérontása előtt jártok, közelebb, mint korábban, és anélkül folytatjátok, hogy rám hallgatnátok, anélkül, hogy valódi változtatást igyekeznétek tenni tetteitekben és viselkedésetekben. Nézem a láncokat, amelyek sok embert magukkal húznak, a láncokat, amelyek a régihez, az önmagát uralni akaró emberhez kötik. Gyerekek, még mindig bolondok vagytok, megvetitek, amit Isten Fiam adott nektek, anélkül hogy megérdemeltétek volna.

_13_ Mindannyiótokat megbízott egy küldetéssel anélkül, hogy megérdemelnétek, és mivel gőgösek vagytok, merészeltétek visszautasítani Isten Fiamat, és továbbra is az ego szörnyű árnyékában maradtok, amely állandóan bebörtönöz titeket, mert nem vagytok alázatos szívűek [Mt 11 , 29-30]. Ebben az egész emberiség számára fájdalmas időszakban bele fogtok lépni abba, amit a legtöbb gyermekem nem ismer: „háborúban élni”. Mindenkinek, ha szellemileg üdvözülni akar, siessen Isten Fiamhoz, és legyen az ő akaratának végrehajtója, ne késlekedjen, mert sürgős az idő, és igérje meg, hogy több lesz benne az isteni mint a világi elutasítva mindent, ami az ördöghöz tudna vezetni.
_14_ Nemcsak a háború következményeire kell gondolni, hanem a Földön is előforduló, erősen fertőző új és már ismert betegségekre is. Szeplőtelen Szívem gyermekei, ismét szembesülni fogtok azzal, ami járványtól fertőzött életre kelt benneteket, amely nagyon rövid időn belül pandémiává válik. A víz továbbra is pusztítja a településeket. Nemcsak imádkoznotok kell szenvedő testvéreidért, hanem élelmet, ruhát és gyógyszert kell hoznotok szenvedő testvéreiteknek, amennyire csak lehetséges.
_15_ A földrengések folytatódnak, de a legnagyobb földrengéseket az ember okozza háború által... AZOKTÓL VAGYTOK BECSAPVA, AKIK KEZÉBEN A HATALOM VAN, AKIK HATÁSSAL TUDNAK LENNI AZ ELEMEKRE ÉS AZOK ERŐSSÉGÉRE, DE NEM FOG SOKÁIG TARTANI, MERT ISTEN FIAM NAGY LECKÉT AD AZOKNAK, AKIK KIHASZNÁLJÁK A TUDOMÁNYT A GONOSZSÁGOK VÉGZÉSÉRE. Szeplőtelen Szívem szeretett gyermekei, legkedvesebb Rafael arkangyalom, az egészség védője [Tób 12, 14-17] segít majd szemtől szembe a földön napvilágra kerülő betegségekkel, és Isten akaratából elkísér benneteket. . Mária anya

RAFAEL SZENT ARKANGYAL ÜZENETE 2024. NOVEMBER 20-ÁRÓL.

_16_ Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szeretett gyermekei: Isten akaratából jövök hozzátok, hogy segítsek nektek a megjelenő és ismeretlen betegségekben, vagy azokban, amelyek nagyobb erővel jelentkeznek. Betegség esetén továbbra is fel kell használnotok mindazt, amit Isten akaratából kaptatok, hogy enyhítslétek vagy megállítsátok a rátok váró betegségek hatását. Engem azért küldtek, hogy megvédjem a háborútól szenvedőket, a tehetetleneket, hogy a hit el ne fogyjon, és egészségetek helyreálljon, ha az Isten akarata.
_17_ Azért jöttem, hogy megvédjelek benneteket ebben a nehéz időszakban, amellyel most néztek szembe és szembesülni fogtok. Imádkozzatok, Királynőnk és Anyánk gyermekei, késedelem nélkül imádkozzatok a közelgő háború miatt. Imádkozzatok, Királynőnk és Anyánk gyermekei, imádkozzatok, nagy földrengések lesznek a Földön. Imádkozzatok magatokért és azokért, akik szenvednek. Imádkozzatok, Királynőnk és Anyánk gyermekei, imádkozzatok, térjetek meg, ez szükséges a lélek üdvösségéhez.
_18_ Nem csak a testeket jöttem gyógyítani, hanem a gyógyulásra vágyó szíveket. Azért jöttem, hogy imádkozzatok, és örömteli szívvel várjátok a béke angyalát, Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szeretettjét, aki a hit teremtésének védelmének hordozója és azokat, akik a megtérés folyamatában vannak. Legyetek egészségesek testben és lélekben! Szent Rafael arkangyal

<10/L7>

 FELKÉSZÜLÉS (Németország)

_1_ V103_ Nr. 1460_ 24/11/7_ Nem tudjátok, milyen veszélyben éltek! Jézus gyötrődik és könnyek folyóit sírja felettetek: Gyermekeim, ha tudnátok, milyen szomorú vagyok, imádkoznátok, imádkoznátok és imádkoználtok. Gyermekeim, az idő rövid , és a gyerekek nem térnek meg. Hagyjátok el a bűnt, az istenkáromlást és a földi örömöket! Nem látjátok a veszélyt? Szomorú vagyok , lányom, nagyon elszomorodott, és könnyeket ontok felettetek, viselkedésetek felett, és könyörgöm az Atyához, hogy igazságot gyakoroljon,
_2_ de legyen irgalmas, mert látom , hogy gyermekeim elvesztek, és ahogy egykor tettem, ma is mondom: napjaitok végén: " Nem tudják, mit cselekesznek ." Ámen. Szűzanya fájdalmaiban: Gyermekek, gyerekek, nem tudjátok, milyen veszélyben éltek! A lelketek elveszik, ha nem találjátok meg az utat Fiamhoz. Mindenki, és ismétlem: aki nem tér meg, az átéli a legnehezebb időket, mert a gonosz nem tartja be a hazugságait - hazugságait, amelyek egykor ígéretek voltak!
_3_ János: Homokra építettétek a reményeiteket , és most nézzétek, mi történik! Nem hallgattatok Szavunkra , és az aratás, amelyet le fogtok aratni, romlott és haszontalan lesz! Megrohadtok és elpusztultok, mert Jézus figyelmeztetett, de ti nem hallgattatok rá! A Jelenések könyve 3. részét hamarosan teljesen feltárják, és jobb lenne, ha most készülnétek fel Jézusra! Én, a ti Jánosotok, azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy ez a világ véget ér! Tudjátok, mert már ezt felfedték előttetek! De ti úgy éltek, mintha mi sem történne, és továbbra is úgy folytatjátok: Rosszul teszitek!
_4_ Mária Magdolna: Megváltótok hamarosan előttetek fog állni , és mit fogtok mondani neki!? Mit tudtok nyújtani a jó cselekedetek, a hűség és az őszinteség terén ?
János: Ne tévedjetek le az Úr örökkévalóságába vezető útról, és ne várjátok meg, míg az ítélet utolér benneteket! Mit fogtok mondani? Hogyan fogjátok megvédeni magatokat? NEM lesz védelem számotokra, mert nem követtétek Jézust! A földi dolgokat választottátok az örök dolgok helyett, és beleragadtatok a nyomorúság mocsarába!
_5_ Manapság ne reménykedjetek segítségben, sem hogy meg lesztek védve!
Ti magatok pecsételteltétek meg örökkévalóságotokat , és most már nincs visszaút! Az Új Királyság kapui zárva maradnak előttetek, akárcsak a Mennyek Királyságának ajtaja! Hűtlenek voltatok, langyosak, önközpontúak és eljátszottátok az örökkévalóságotokat a dicsőségben! Ha az ördöggel éltek ezen a világon, akkor beléptek a királyságába. De már tudjátok, mi vár rátok, szóval hihetetlen, hogy nem tudtok megtérni!
_6_ Én, a ti Jánosotok, nem értelek benneteket, de ti vagytok saját sorsotok kovácsai! Ha továbbra is hisztek azoknak, akik elbolyongtak, úgy lesz veletek, ahogy én , a ti Jánosotok mondom nektek, de ha megtértek, a lelketek üdvözül , és Jézus megmutatja nektek az utat az Atya dicsőségébe! Döntsétek el, mit akartok , szeretett gyermekeim, de döntsetek bölcsen: akit elcsípnek itt és most, az elveszett! Aki a Jézushoz vezető utat követi, Vele és Őbenne él, annak dicső napjai lesznek!
_7_ Nagyon szeretlek benneteket, ezért jövök most hozzátok: Vegyétek a szívetekre ezeket a szavakat, mert a Szent Angyal adta nekem őket , hogy a végén felfegyverkezzetek, és sértetlenül vészeljétek át ezt az időszakot. Jöjjetek Jézushoz, Megváltótokhoz, Ő az EGYETLEN ÚT és EGYETLEN ESÉLYETEK! Ámen.
_8_ Mária Magdolna: Ne várjatok , szeretett gyermekeim, mert közel van a figyelmeztetés, és bűneitek elfojtják a torkotokat, és felemésztik a szíveteket, ha nem bánjátok meg és nem tértek meg! Változzatok meg, és találjátok meg Jézust , lelketek üdvössége érdekében! Ne maradjatok makacsok, ne maradjatok langyosak, mert ezt súgja nektek az ördög! Menjetek Jézushoz! Imádkozzatok és vegyetek részt szentmiséken!
_9_ Én, a ti Mária Magdolnátok azért jöttem, mert aggódom a jólétetekért. Az egyetlen igazság Jézus. Szóval fussatok hozzá. Csendben, imádatban és szentmisében találjátok meg Őt, de imádkoznotok kell. Szeretett gyermekeim, pihenjetek meg és fordítsatok hátat a világnak. Csak Jézus szabadít meg benneteket a gonosz karmaiból! Csak Ő, aki Isten Fia. Ámen. Szóval menjetek most és vegyétek ezt tudomásul. Mély szeretettel és törődéssel, Jánosotok Mária Magdolnával, és a mennyei Anyával és a fájdalmas Jézussal, aki keserű könnyeket sír miattatok. Ámen.

<11/L7>

LEARY ÜZENETEK – VÁLOGATÁS

_1_ R1412_ 24/11/19_ Jézus ezt mondta: „Embereim, a megválasztott elnökötök harcolni fog azzal a mély állammal, amely sok politikusotokat finanszírozott. Látni fogtok néhány csatát a Trump kabinetválasztásának a szenátus általi megerősítése körül. Sok elnök felhasználta a szenátusban lévő réseket, hogy lehetővé tegye döntéseinek megerősítését. Trump használhatná ezt az alkotmányos eszközt is. Van egy másik probléma, amikor Biden megengedi Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú rakétákat használjanak Oroszország ellen.
_2_ Ezeknek a rakétáknak az ilyen alkalmazása háborús cselekmény lehet Oroszországgal szemben, és fennáll annak a veszélye, hogy ez kiválthatja a harmadik világháborút. Imádkozzunk, hogy ne induljon el egy ilyen háború, de ez megtörténhet már a Trump beiktatása előtt. Egy ilyen háború azt is eredményezheti, hogy Biden hadiállapotot hirdet ki. Hívjatok Engem és az angyalaimat, hogy állítsunk le minden lehetséges atomháborút.
3_ R1413_ 24/11/20_ Jézus ezt mondta: „Népem, ebben a világban sok démon próbálja ellopni a lelketeket a Sátán részire, de én megadom nektek szentségeim kegyelmét, hogy legyőzhessétek őket. Minden megkeresztelt hívem olyan, mint a példabeszédben szereplő férfiak, akik arra hivatottak, hogy jó gyümölcsöt teremjenek a ti cselekedeteitekben.
_4_ Azok a lelkek, akik olyanok, mint az, aki elásta az aranyérmét, azok, akik lusták voltak, és nem dolgoztak azért, hogy jót cselekedjenek. Mivel ezek a lelkek értéktelen szolgák, ezek a gonoszok a pokolba kerülnek. Látásod második részében az Én győzelmemet látod a gonosz emberek és a démonok felett. Most elhozom hűséges szolgáimat Békesség Korszakomba, majd később a mennybe.”
_5_ Jézus azt mondta: „Népem, Biden megengedte, hogy olyan nagy hatótávolságú rakétákat küldjenek Ukrajnába, amelyeket Oroszországba lőhetnek. Ez egy veszélyes precedens, amely olyan nukleáris fegyverek alkalmazását indíthatja el, amelyek kiterjeszthetik a jelenlegi háborút a harmadik világháborúra. Lehet, hogy az egy világrend népének terve, hogy megpróbálja kiterjeszteni a háborút, mielőtt Trump hivatalba lép.
_6_ Minden ilyen nukleáris háború több millió embert ölhet meg, ezért az Én embereimnek imádkozniuk kell, hogy megakadályozzák egy ilyen háború kitörését. Az Egyesült Királyság Angliában és Franciaország is hasonló rakétákat küld Ukrajnába, amelyek akár Oroszországot is lőhetik. Ezek a fegyverek kiterjeszthetik az Oroszországgal folytatott háborút, és ez akár Kínát is bevonhatja, aki támogatja Oroszországot.
_7_ R1414_ 24/114/21_ A Szűzanya így szólt: „Drága gyermekeim, amikor megszülettem, az Úr megengedte, hogy az eredendő bűntől mentes legyek. Fel lettem készítve arra, hogy bűntelen hely legyek Fiam számára, amíg meg nem születik. Az én Fiam a méltó Bárány, aki tökéletes áldozat volt, hogy mindenki számára üdvösséget hozzon. A kereszten kiontott Vére tette lehetővé számára, hogy felnyissa a Jelenések könyvében található hét pecsétet tartalmazó tekercset. Két szívünk egybeforrt, és arra hívjuk a híveket, hogy imádkozzanak hozzánk, hogy segítsünk megmenteni a lelketeket a gonosztól. Bízzatok Fiamban, aki örök életre hoz benneteket a mennybe."
_8_ Imacsoport: Jézus azt mondta: „Népem, tisztában vagytok azzal, hogy a demokraták nem akarják feladni a nép feletti hatalmukat. Lehetséges, hogy megpróbálják megakadályozni Trump elnöki hivatalát. Az angyalaimmal megvédem Trumpot, és ti imádkozhattok a biztonságáért minden merénylettől.
_9_ Imádkozzatok azért is, hogy Trump választott jelöltjeit a kabinetbe erősítsék meg a szenátusban. Az egy világrend népe megpróbálja folytatni a Trump elleni folyamatos zaklatást. Bízzatok bennem, hogy újabb esélyt fog látni Trump arra, hogy megváltoztassa azokat a gonosz dolgokat, amelyeket a demokraták hoztak a népetekre.”
_10_ Jézus azt mondta: „Embereim, most láttátok, hogy Oroszország egy ICBM-et lőtt Ukrajnába egy hagyományos robbanóanyaggal. Putyin ezt üzente, hogy nukleáris ICBM küldésével fenyeget, ha Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákat küld Oroszországba. Népem, imádkoznotok kell azért, hogy ne legyen olyan atomháborútok, amely sok embert megölhet."
_11_ Jézus ezt mondta: „Népem, tudtok arról, hogy kábítószer- és gyermekkereskedelem van a határotokon. A ti új határ menti felelősötök és Trump véget akarnak vetni a nyitott határoknak, amelyeket a drogkartellek irányítanak. A ti nyitott határotok sok kárt okozott, és illegális bevándorlók milliói okoznak újabb bűncselekményeket az utcákon. A ti megválasztott elnökötök el akarja távolítani ezeket a bűnöző elemeket az országotokból. Imádkozzatok, hogy a törvény és a rend helyreálljon a határotokon.”
_12_ Jézus ezt mondta: „Embereim, a demokraták túl sok pénzt költenek a Green New Deal projektjeikre, ahelyett hogy a gazdaságotoknak jót tennének. Sok a pazarlás a kormány működésében, és Trump változtatni akar a kormánya üzleti tevékenységén. Washington politikusai nagy ellenállásba fognak ütközni a kormány kiadásainak megváltoztatásával szemben. Imádkozzatok, hogy az új adminisztrációtok megvalósíthassa terveit.”
_13_ Jézus azt mondta: „Embereim, láthatjátok, hogy Trump miért akarja megváltoztatni azt, ahogyan az igazságszolgáltatási rendszeretek visszaél azáltal, hogy zaklatják az ellenzéki elnökjelöltet. Ez meghaladta a törvényes mértéket, és az igazságügyi minisztériumot nem szabad felfegyverezni az ellenzéki párt leverésére. Imádkozzatok azért, hogy igazságos igazságszolgáltatási rendszeretek legyen az új kormányzattal.”
_14_ R1415_ 24/11/22_ Jézus azt mondta: „Népem, közeledsz az egyházi év végéhez, és a Jelenések könyvéből olvasol. Sok temetésen vettetek részt, és amikor életetek vége felé közeledtek idős korotokban, imádkoztok, hogy meghozzátok a jó cselekedeteitek gyümölcsét. Ez az élet elmúlik, és hamarosan mindannyian üdvözölni fogtok Engem az ítéletetekkor. Értékeljetek minden életet, amely elmúlik előttetek, miközben imádkozzatok a lelkükért és szentmisét mutassatok be értük. . Adjatok dicséretet és hálát nekem mindazért, amit értetek teszek minden nap, amíg még éltek.”
_15_ R1416_ 24/11/23_ Jézus azt mondta: „Népem, mindkét olvasat arról beszél, hogyan fogtok feltámadni a halálból az utolsó napon. Ádám eredendő bűne miatt egy halandó testben vagytok, amely egy napon meghal, de a lelketek örökké élni fog. Halálotokkor a testetek elválik a lelketektől, és a mennybe, a purgatóriumba vagy a pokolba ítélnek. Híveimnek szükségük lesz megtisztulásra a tisztítótűzben, hogy jóvátételt szerezzenek bűneikért.

_16_ A harmadik napon feltámadtam megdicsőült testembe, ahogy mondtam az embereknek, hogy én vagyok a feltámadás és az élet. Az utolsó napon az Én híveim is feltámadnak, és megdicsőült test csatlakozik a lelketekhez. Örökké Velem fogtok élni a mennyben, mert hűségesek voltatok Hozzám a földön. Legyetek türelmesek és örüljetek, mert egy napon velem lesztek a mennyben.”
_17_ (Reeta Benoy temetése)
A Miasszonyunk Béke Királynője templomban szentáldozás után éreztem Reeta jelenlétét a koporsójánál. Reeta így nyilatkozott: „Örülök, hogy láthatom minden rokonomat és barátomat, és köszönöm nekik, hogy jelen voltak a temetésemen. Nagyon szeretlek benneteket, ahogy Jézust látom bennetek. A mennyben vagyok a Megváltómmal, Jézussal ezzel a szentmisével. A mennyország nagyon gyönyörű, és nincsenek szavak, hogy leírjam, mert ez az öröm és a béke érzése az összes angyallal és szenttel. Jézussal lenni örökké több, mint amit el tudtam volna képzelni. Az Ő szeretete felemészt téged, és te az Ő részévé válsz

_18_ R1417_ 24/11/24_ Jézus azt mondta: „Népem, ez az egyházi éved utolsó vasárnapja, és királyságomat ünneplitek. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Mindenható. Mindenki letérdel előttem, Uratok előtt, és minden lelket hívok, hogy tiszteljen engem, a Teremtőjét. Lelkem nélkül megszűnnétek létezni. De mindenkinek szabad akaratot adok, hogy elfogadjon Engem vagy sem. Híveim arra hivatottak, hogy evangelizálják a lelkeket, és imádkozzanak a szegény bűnösök megtéréséért. Imádkozhattok a tisztítótűzben lévő szegény lelkekért is. Adjatok nekem hálát mindazért, amit értetek teszek. Ezután advent első vasárnapjával kezditek az új évet. Örüljetek, amikor ünneplitek."
19_ R1418_ 24/11/25_ Jézus ezt mondta: „Népem, én valóban Isten Báránya vagyok, akit azért ajánlottak fel a kereszten, hogy üdvösséget hozzak mindazoknak, akik szeretnek és elfogadnak Engem az életükbe. Tőlem függtök mindenben, amire szükségetek van ebben az életben. Várom, hogy fogadhassalak benneteket halálotokkor, hogy egy napon Velem lehessetek a mennyben. Nagyon szeretlek titeket, és napi cselekedeteitekkel és imáitokkal megmutathatjátok szereteteteket Irántam és felebarátaitok iránt. Legyetek közel Hozzám szentségeimben, amikor megoszthatom veletek kegyelmeimet."
_20_ Jézus ezt mondta: „Fiam, Figyelmeztetésem és a megtérés hat hete után látni fogtok olyan eseményeket, amelyek elvezetnek ahhoz, hogy az Antikrisztus kijelentse magát. Mielőtt életetek veszélybe kerülne, őrző angyalaimmal menedékemre hívom híveimet. Amint a nyomorúság elkezdődik, látni fogjátok Fényes Keresztemet az égen menhelyeim fölött. Ez a gyógyulásnak egy nagyszerű időszaka lesz,
_21_ amikor hittel tekintetek a Világító Keresztemre, mivel meggyógyultok a rákból, a cukorbetegségből és bármilyen más egészségügyi problémából. Adjatok dicséretet és köszönetet nekem, hogy meggyógyítom és megsokszorozom a szükségleteiteket a menhelyeimben.
_22_ R1419_ 24/11/26_ Szent János evangélistának szentelt templomban az áldozás után láthattam egy képet, amelyen Jézus a trónján ül, fején koronával, egyik kezében éles sarlót és búzát tartott a másik kezében. (Jel 14:14) Jézus ezt mondta: „Fiam, ez a csodás kép a lelkek aratásának jele az ítéletidőben. Ez az, amikor elválasztom a kecskéket a bárányaimtól. Meg fogom védeni menedékemben lévő híveimet a Büntetés Üstökösömtől.
_23_ Feltámadnak, és én megújítom a földet, és elhozom őket a Béke Korszakomba. A gonosz embereket betakarítják, és haragom borsajtójába helyezik a pokolba. Az evangéliumban (Lk 21:10-11) a végidők jeleit olvassátok földrengésekkel, éhínségekkel, járványokkal és nagy jelekkel az egekben.
_24_ Megjövendöltem, hogy a rómaiak lerombolják a templomot, aztán a Siratófal lett az egyetlen, ami megmaradt. Elmondtam nektek, hogyan térnék vissza a felhőkön, amikor elhagytam apostolaimat. Akkor mindenkit elítélek, a hívőimet a Békekorszakomra, a gonoszokat pedig a pokolra. Lelketekben készüljetek fel, hogy ítéletekkor találkozzatok velem.

<12/L7>

 FELKÉSZÜLÉS (Németország)
A szeretet győzni fog!
_1_ V104/Nr.1461_ 24/11/21_ Atyaisten: Gyermekem. Nehéz idők járnak, de ne essetek kétségbe.
Jézus: Egy lélek, aki rám talált, rám, az ő Jézusára, őszintén, őszintén és odaadóan szeret Engem, ez a lélek nem vész el, mert én megvédem, nemcsak akkor, ha az Atyám előtt lesz az ítélet napján, hanem minden kísértéstől és kártól amelyet a gonosz ellenség okozna, hogy tiszta maradjon, és kövessen engem, az ő Jézusát.
_2_ Atyaisten és Isten Anyja: Gyermekem. A fiam készen áll és várja a beszédeteket. A világ eseményei gyors ütemben zajlanak, és gyorsan a falhoz szorít benneteket a politika és az igazságszolgáltatás, a hatóságok, a banki tranzakciók és maga az ördög, akinek Antikrisztusa köztetek van, és nagy károkat okoz az egész világnak. Világhelyzetnek
_3_ Gyerekek, legyetek figyelmesek , mert ha azt követitek, ami rossz, akkor hadd mondjam el: a bukásotok meg lesz pecsételve, ha elhiszitek a hazugságokat, követitek azokat, akik tévelyegnek, hűséget esküsznek az Antikrisztusnak, és nem állják meg a helyüket!
Fiam, a ti Jézusotok kész megvédeni benneteket, de tanuljatok meg különbséget tenni!
_4_ Nem minden, amit nektek hirdetnek, az Úr szava! Nem mindent akar úgy az Isten, amint Fiam oly sok megszentelt fia mond és amihez ragaszkodnak!
Atyaisten: Gyermekek, gyerekek, meg kell tanulnotok megkülönböztetni! Én, a ti mennyei Atyátok, nagyon aggódom értetek. Fiam, Jézus Krisztus készen áll, de ne keverjétek össze mással!
Úr angyala: Hisztek a hazugságokban! Követitek azokat, akik eltévedtek ! Bizalommal veszitek, amit "ők" állítanak nektek, és amit mondanak nektek!
_5_ Gyerekek, gyerekek, vigyázzatok , mert nagyon sokan összejátszanak az Antikrisztussal, és ti azt nem látjátok! Kapcsoljátok be a szíveteket és imádkozzatok, és könyörögjetek a Szentlélekhez világosságért, bölcsességért és tudásért! Meg kell értenetek, milyen ravasz a gonosz, és ezt csak az Úr és az Atya Szentlelke által és ő általa tehetitek meg. Aki továbbra is úgy él, mintha minden rendben lenne, aki azt hiszi, hogy ez őt nem érinti, annak meg kell mondanom: Én, az Úr angyala, figyelmeztettelek az Atya nevében!
_6_ Jézus csak azt fogja megvédeni, aki szereti Őt és vele van! Ez a szeretet feltétel nélküli! Legyen tiszta, becsületes és őszinte! Szívből fakadjon, és Jézusnak KELL az elsőnek lenni a létezésetekben! Vizsgáljátok meg magatokat , és ha nem így van, akkor változtassatok magatokon! Fussatok hozzá, ahhoz aki a Megváltótok, és fordítsatok hátat a világnak!
_7_ Ne add fel azért, hogy még néhány órát kényelmesen éljetek! Kényelmetek az örökkévalóságba fog kerülni! Szóval legyetek óvatosak! És készüljetek az Úr Jézus Krisztusra, a tí Megváltótokra, mert közel van a nap, amikor újra eljön, de másodszor már nem lakik közöttetek! A szeretet, az őszinte, őszinte szeretet győz, de minden más elpárolog a pokol tüzének mocsarában , lángolni és égni fognak, és örök szenvedés éri azokat, akik nem hallgatnak az Úr és az Atya szavára!
_8_ Gyerekek, gyerekek, Jézus az egyetlen esélyetek! Ő az egyetlen út! Aki nem találja meg őt, az elvész, és a pokol tüze lesz az otthona...
El sem tudjátok képzelni, különben már megtértetek volna , de hallgassatok, szeretett gyermekeim, hallgassátok az Úr és az Atya szavát , és forduljatok vissza, mielőtt túl késő lesz, és lezuhantok minden mocsárral és nyomorúsággal együtt örökre. Ámen.
_9_ Én, az Úr angyala, hozom nektek ezt az üzenetet ma az Atyával és Jézussal, valamint a Szűzanyával, és sok szenttel és szent angyalokkal, hatalmasokkal, arkangyalokkal, gyógyítókkal és szelídekkel és még sok mással.
Ha tudnátok, hány angyal van, akit az Úr és az Atya küldött hozzátok, örömötökben kiáltoznátok, elfogadnátok és kérnétek a segítségüket!
_10_ Szeretett gyermekeim: Imádkozzatok és találjátok meg az Urat! Nincs más út. Tartsatok bűnbánatot és imádkozzatok! Meg kell találnotok Jézust! Az idő rövid. Ámen.
Az Úr angyala Jézussal, az Atyával és minden említett jelenlévővel. Ámen.
Istenanya: Gyermekem, az Úr angyala szólt hozzátok, akárcsak az Atya és Jézus. Ismertessétek ezt mindenkivel. Ámen.

<13/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z507_ CARBONIA_ 24/11/28_ Eljött a vég ideje, készüljetek! Szeretett lányom, írj szeretett népemnek. Az Atyaisten, a Mindenható Jahve magához hívja gyermekeit: eljött az idő, hogy találkozzanak az Atyával. Legyetek készen a trombitaszóra. Megmutatom magam népemnek, és nevén szólítom azokat, akiknek el kell hagyniuk ezt a Földet, hogy belépjenek az újba, és ott lakjanak. Ne vessétek meg ezt a hívásomat, ó, emberek, ez lehet az utolsó.
_2_ Jézus és Mária leszállnak a Földre, a Mennyországban zűrzavar van, a régi történetnek most vége. Az én Diadalom mindnyájatokkal lesz, akik átöleltek Engem, és elismertek Engem, mint az egyetlen és igaz Istent, a ti Atyátokat. Pusztító lesz az az éjszakai fagy, sok lélek remegni fog,...életük kialszik. A fővárosok és a templomok összeomlanak, a Föld mindenütt megremeg, a tengerek elérik a partokat, a folyók kiáradnak, a vulkánok egyhangúan törnek ki, a pusztítás lesz az egész Földön!
_3_ A fejedelemségek és a hatalmak összeomlanak, az ember nem lesz többé képes semmire, amikor Isten leengedi a karját, hogy kimondja az Eleget , senki sem tudja megállítani. Tegyétek össze kezeiteket az imában, ó, emberek, kérjétek bűneitek bocsánatát: ismerjétek el magatokat bűnösöknek, alázkodjatok meg Teremtőtök előtt, boruljatok le előtte, Ő van, senki más, csak Ő!
_4_ Nemzetek Urai, ó, ti, akik diktáljátok törvényeiteket, álljatok meg, gondolkodjatok el, eljött az ítélet ideje, minden apróságot vizsgálni fog az Atya, mindenható és örökkévaló Isten. Megsemmisülnek a vágyaitok, nem lesz többé hatalom a kezetekben, mert elveszem tőletek, visszajön saját fejetekre a sok rossz, amit testvéreiteknek tettetek, százszorosan megtapasztaljátok saját magatokon!
_5_ Térjetek meg, emberek, térjetek meg!!! Hangom dörög, kiáltásom erős. Szerelmem tüzét lehelem a bolondokra, és megégetem őket. Könyörüljetek magatokon, ó emberek, szeressétek azokat, akiket máglyán égettek, döntsetek úgy, hogy megváltoztatjátok gonosz terveiteket, hogy ne veszítsétek el az életeteket. Eljött a vég ideje, készüljetek!
_6_ Z508_ CARBONIA_ 24/11/30_ A karom sújtani fog az árulókra, megtisztítok mindent a csalásoktól, megtisztítom Egyházamat, és újjá támasztom magamban. Én, ISTEN, AZ ATYA, a MINDENHATÓ YAHVE. Eljövök, hogy végleg lezárjam ezt a gonosz történetet. Jelentem, hogy beavatkozom e gonosz Emberiségbe, amely megfosztott minden jómtól. Mennydörög a Szeretetkiáltásom, meg akarom menteni gyermekeimet, Velem akarom látni őket:
_7_ Térjetek vissza hozzám, gyermekeim, ne bolondozzatok, az Ördög kíván titeket, el akar venni tőlem, ébredjetek fel! Nincs már időtök az alvásra, a világ dolgai szétesnek, a természet fellázad az ember ellen, a Föld megnyílik, a hegyek összeomlanak, a tengerek remegnek, a folyók kiáradnak, a vulkánok kitörnek. A háborúskodás borzalmas, az emberek az ellenség karmaiba kerülnek: egy nyomorult ezüstért az ember megöli testvérét.
_8_ De már itt a bolondok vége! Isten, az Atya azt mondja, hogy elég volt! …Várjátok meg ennek a szinódusnak a végét, hogy láthassátok a beszédét. A földi Egyház az Ördög pofájába esett. Gyermekeim eladták magukat neki. Hátat fordítottak Nekem! Gyermekeim, és már nem az enyémek a ti szabad döntésetek alapján, őszintén mondom nektek: Karom rásújt az árulókra, megtisztítok mindent, amit a csalás okozott.
_9_ Megtisztítom Egyházamat, és újjá támasztom bennem. A szentek belépnek ebbe és nyomomban fognak járni, nem száll ráuk többé gonoszság, mert én, ISTEN, irányítom. Többé nem engedem meg, hogy az igazságtalan ember birtokba vegye, hogy elpusztítsa. Egy ősi idő vége van.
_10_ A bűnt kiirtja a Teremtő, új Éden nyílik meg a hozzá hűséges új nemzedék előtt. A végtelen szeretet világát fogom hirdetni, és az elveszett boldogságot visszaadom minden gyermekemnek. Velem együtt uralják a Földet és tökéletesek lesznek Bennem, a TÖKÉLETES ISTENBEN! Itt az ideje az új dolgoknak az Atyaistenben. Ámen. Joelben azt mondják, hogy Isten közbelép, hogy elűzze a gonoszt, és az emberek örökké élvezni fogják áldását.

<14/L7>

Ezt az üzenetet azért tűzöm be ide, hogy remélem, segít nekünk megérteni sok mindent, ami történik a mai világunkban. Talán segíthet kivinni sokakat a káoszból, az érthetetlenségekből, amit a gonoszok ránk mérnek. Ugyanis csak lelki szinten lehet választ keresni és kapni sok mindenre.

Kis Máriának adott üzenet (Mária igazi neve rejtett) [OLASZORSZÁG - Róma]
 

_1_ A lélek vaksága” (Márk 10:46b-52)
Jézus üzenete: Kis Máriám, a mai evangéliumban, vak Bartimeus, aki hallott Rólam, hallja az emberek zaját, akik hírül adják megérkezésemet, hallgatja lépteimet, ahogy közelednek, és minden visszafogottság nélkül a tömegtől kiált Hozzám:

_2_ „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Hisz az Én közbelépésemben. Tudja, hogy állapotában szegény, nemcsak vaksága, hanem bűnös állapota miatt is, és hogy gyógyulásához és megszabadulásához a fény csak Tőlem, az Úrtól származhat; kiáltása ezért hevesen könyörög Engem.
_3_ Ilyen hittel, ilyen vágyakkal szemben Isten védőfalak nélkül van, elfogadta a kegyelemért való kérést, és megadta neki, hogy lásson – és milyen édes az Úr arcába tekintés, amelyre elsőként pillantott. Sokan felteszik a kérdést: „Hogy lehet az, hogy Bartimeus meggyógyult, míg sok más vak ember nem kapja meg a látás ajándékát?” Ez a csoda annak a jele volt az utókornak címezve, hogy a fény Isten [Isten a világosság], és egyedül Ő adja, ha keresik – mind a test vizuális fényét, mind pedig azt a fényt, ami a lélekbe árad.
_4_ A vakság sokféleképpen megnyilvánul, nemcsak a testi vakságként, hanem mint belső vakság is:
1[] a gondolat vakságában, amelynek nincs fénye, és nem tudja, hogyan ismerje fel Isten jelenlétét a dolgokban,
2[] a szív vakságában, amely nem ismeri, hogyan kell szeretni és felismerni a jót,
3[] a lélek vakságában, amely nem hisz és nem tudja, hogyan kell megnyitni magát a léleknek.
_5_ Hány vak ember van, aki a szemével lát, de a legbensőbb lényükben nincs fény, nem sugároznak együttérzést, szánalmat, mások iránti empátia érzést, akikben nincs kisugárzása a szánalomnak, a mások iránti empátia érzésének, akikben nincs meg annak a szikrának a fénye, amely lehetővé tenné. hogy saját tapasztalatukban felismerjék a menny működését.
_6_ Ez akkor következik be, amikor nincs belső alázat, amikor az emberek nem tudják, hogyan tekintsék és ismerjék fel magukat szegény bűnösöknek, akiknek szükségük van Krisztus megváltó üdvösségére. Arra a megváltó üdvösségre, amely egyedül képes arra, hogy az ember megváltozzon, és újra megnyíljon az ilyen vakságtól.
_7_ Megnyíljon az isteni tanítás fényéínek, amely a Királyság végtelen kisugárzásához vezető út lesz. Ha azonban nincs keresés, nincs vágy, nincs meghallgatás, amikor az ember azt gondolja, hogy nem kell üdvözülnie, amikor kizárja Istent, és nem tekinti őt saját megváltása építészének, akkor vak marad.
_8_ A mai emberiség elmerül a vakságban, a sötétben tapogatózik. Azt hiszi, hogy lát, de nem lát. Már nem tudja, hogyan ismerje fel sem a jót, sem a szépet, sem a jövő reményét, ezáltal a gonoszság minden szakadékába zuhan. Ebben a sötét emberiségben elmerülve még mindig felcsillan a remény: sok kis fény van, amelyek az éjszakai szentjánosbogarakhoz hasonlóan tisztán látnak maguk körül, és segítenek látni a hozzájuk közeledőknek.
_9_ Ezek azok a kis szerető lelkek, akik visszatükrözik Isten fényességét, azt a Fényt, amelyet Tőle kapnak, mert keresik, hívják, vágynak rá, hisznek az Úrban. Jelzővé válnak azok számára, akik még sötétségükben is újra kinyitják szemüket [fénynyösvényükkel], amely lehetővé teszi számukra, hogy egyenes úton haladjanak tovább.
_10_ De hány vak ember van körülöttetek, gyerekek? Hányan nem hívők, és a sötétségben vannak, hit nélkül? Mit tehettek, hogy visszanyerjék a fényt? Bartimeushoz hasonlóan váljatok kiáltó hangjukká, amely a szellem látásáért könyörög. Minél inkább lesztek kicsinyek és szegények magatokban, felemelkedtek az isteni dolgokban, és Bartimeushoz hasonlóan elhagyjátok biztonságotok, feltevéseitek, találgatásaitok palástját,
_11_ hogy az Atya karjaiba vessétek magatokat azzal a hittel, amelyet megvallotok. Minél jobban megvilágosodtok azzal a Fénnyel, amely kimagaslik, annál nagyobb fényt adtok mindazoknak a vak lelkeknek, akiket látok; és magamhoz hozhatom őket, hogy meggyógyítsam őket, hogy ők is újra láthassák Szent Arcomat. Gyermekeim, ne adjátok fel. Továbbra is így kiáltsatok hozzám értük is: „Jézusom, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Áldalak benneteket.

▄▀▄▀▄

Kis Máriának adott üzenet (Mária igazi neve rejtett) [OLASZORSZÁG - Róma]

„KÜZDELEM AZ IGAZSÁGÉRT” (Lk 12:49-53)
_1x_Jézus üzenete: Kis Máriám, íme, az evangélium ezt mondja: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak a földre, mert az én békességem nem olyan, mint amit a világ ad”, vagyis a jólét békéje, a csendes, vidám élet békéje, mely örül annak, amit birtokol, és nincs kitéve a zavarásoknak és zaklatásoknak.

_2x_ Az én békém a lelkiismeret békéje, az ember belső becsületességében, amely az igazságból él:
1[] az igazságból, amely ha kifejeződik és meg van élve, akkor kényelmetlenné válik és nem fogadják szívesen,
2[] amely ellen harcolnak,
3[] és amely küzdelmet igényel, és hadosztályok kellenek annak védelmére.
►► A sötét erők mindig megpróbálják hazugságokkal akadályozni az igazság hírnökeit,
_3x_ és ez magában foglalja
☻1 személyes áldozatokat,
☻2 önmagunk kihívását,
☻3 önmagunk odaadását, a
☻4 kényelem elvesztését, mely a kompromisszumok elvesztésével jár a jó győzelméért,
☻5 egy harcot mely mindenekelőtt a családon belül, a rokonaikon és ismerőseiteken belül történik, ahogy az evangélium mondja, - úgy, hogy egy otthonban két családtag lesz a másik három ellen, három másik ember pedig két másik ellen.
_4x_ [Akiket összekötnek] a legkedvesebb vonzalmak, a legszorosabb vérségi kötelékek, szembeszállnak egymással és megoszlanak – ilyesmi nehezebben fog megtörténni a szellemi kötelékek tekintetében, amikor a testvérek és nővérek egyesülnek a hit ugyanazon alapelvében, mert ott osztoznak az igazságban. Ezek a szövetségek felsőbbrendűvé válnak a vérbelieknél, és felülmúlják azokat, mivel örökkévalóvá válnak.
_5x_ Az egység megélése a hit és az isteni tanítás tekintetében választást, olyan álláspontot foglal magában, amely
▬1 nem tud szövetségre lépni azokkal, akik hazugságban és gonoszságban élnek,
▬2 nem élhetnek hamis ragaszkodásban azokhoz, akik tagadják Isten igazságát, keveredve
▬3 nem keveredhetnek össze azokkal, akik ellene vannak a Szent Igének.
▬4 Nem lehetnek egységben mások hibás viselkedésükkel,
▬5 vagy osztozni egészségtelen elképzeléseikben annak érdekében, hogy kedvükre legyenek.
Harcolni kell, mivel ez a szeretet harca, hogy megvilágosítsuk és a tévedésben lévő testvéreket a helyes útra, a megváltás útjára tereljük, amely az Úrhoz vezeti őket.
_6x_ A világban ezért mindig lesz egy megosztottság, egy olyan rész, amely a másik ellen harcol, és amely nem lesz képes teljes egységben és a teljes béke dimenziójában élni.► Inkább lesz egy megosztottság, amely az egyetemes ítéletben vezete a teljes kinyilatkoztatáshoz, amikor az mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, amikor nyilvánvalóvá válik az emberek választása miatti megosztottság és annak következményei. Az emberiség örökre meg lesz osztva.
_7x_ Most azonban arra vagytok hivatva, hogy
♦♦1 úgy éljetek együtt, hogy az egyik próbálja a másikat jóra vezetni
♦♦2 és megszentelődni,
♦♦3 hogy mások lelkének üdvéért dolgozzanak, akik esetleg elvesztek, míg az ellenfelek megpróbálják rossz fénybe állítani, deformálni és beszennyezni az igazság hordozóit.
_8x_ Gyermekeim, mindenkinek fel kell szántania a saját barázdáját az igazságért. Minden eszközt megadok a munkához. Nem hagylak el, támogatásomat és segítségemet adom, hogy barázdáról barázdára ki legyen jelölve a Királyság felé vezető út.
_9x_ Az igazság győzedelmeskedik, még akkor is, ha ez veszteségekkel, vereségekkel, áldozatokkal jár. A vértanúságért felajánlott vérár meghozza azt a békét, amely szilárd, stabil és örökkévaló lesz Isten minden gyermekével: az igazság gyermekeivel. Fogadjátok áldásomat.

<15/L7>

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – GLYNDA LINKOUS (USA) + LUZ DE MARIA (ARGENTINA)
_1_ K1681_ GLYNDA_ 26/11/24_ Gyermekeim, bár vágyom arra, hogy meghalljam imáitokat és teljesítsem minden álmotokat, ez jelenleg nem lehetséges. Sokkal kevesebb időtök maradt a földön, mint gondolnátok, és sokan közületek sajnálatot és szomorúságot tapasztalnának, ha most válaszolnék. Eljött az ideje annak, hogy félretegyétek a földi álmaitokat a gazdagságról, presztízsről, házasságról, családról és egyéb földi törekvésekről. Engedjétek meg, hogy a hátralévő időben az általam választott módon elhozzam nektek azt az örömet, amit tudok. Nem lesztek boldogtalanok, ha így rendelitek alá az akaratotok utolsó részét az én akaratomnak. Jézus
_2_ K1682_ GLYNDA_ 27/11/24_ Gyermekeim, miért aggódtok a körülöttetek lévő világ miatt? A körülötted lévő világ hamarosan elmúlik. Miért törődtök egyáltalán a világgal, amikor annyi lélek még mindig a sötétségben jár? Miért aggódtok a hiány közelgő időszaka miatt? Ha megpróbáljátok elfelejteni a saját szükségleteiteket, és országom munkájának szentelitek magatokat, nem fogtok hiányt szenvedni. Tekintsetek Rám és a rátok váró mennyei hajlékra. Jézus
_3_ K1684_ GLYNDA_ 29/11/24_ Váratlan áldások várnak rátok. Figyeljétek, meg-e fog történni. Néhányotok számára ezek az áldások pénzbeliek lesznek. Mások számára ez szerelem, előléptetés vagy spirituális kinyilatkoztatás lesz. Fogaddjátok el áldásaimat, és élvezzétek azokat teljes mértékben, de ne felejtsetek el dicsőséget adni értük. Jézus
_4_ K1685_ GLYNDA_ 8/5/2013_ Az embereim nem bíznak bennem, hogy gondoskodok arról, ami jön. Az ellenség felemésztette az elméjüket a félelemmel, és nem bíznak bennem, az élő Istenben, amire szükségük van. Népem – nem tudod és még mindig nem tudod megérteni, hogy ítéleteim alatt semmilyen földi gondoskodás nem tarthat fenn benneteket? A jövő nemcsak az időjárás megnyilvánulásait hozza, hanem az Én ítéleteim egy olyan világ felett, amely elutasított Engem, és nem hajlandó az Én utaimon járni.
_5_ Miért szűntetek meg hinni bennem és az Én hatalmas gondoskodó kezemben? A most elvetett magok fognak majd táplálni titeket, nem a saját földi készleteitek, mert nem tudtok elegendő készletet tartani arra az időre. Lehetett-e József testvéreinek elég gabonájuk az egész család részére a hét évig tartó éhínség alatt? Az eljövendő éhínség semmihez sem fog hasonlítani, amit valaha is tapasztaltatok, és nem lesz rá orvosság.
_6_ Térjen vissza az alapokhoz, embereim. Higgyetek Bennem, Istenetekben. Ne gondolkodjatok kétféleképpen. Igazítsátok a szíveteket úgy, hogy higgyen, és tartsa meg az irányt. Nincs helye a kételkedéseknek abban, ami ezután következik. Nem nehéz számomra gondoskodni rólatok és szeretteitekről. Én teremtettem mindent, amit láttok! Én teremtettelek benneteket! Isten az Atya
_7_ K1686_ GLYNDA_ 15/7/2011_ Az enyémek a szívükben messzire elvándoroltak tőlem. Kevesen imádnak Engem Lélekben és Igazságban. A legtöbben csak hiszik azt, hogy igen, és ez számomra nem elfogadható. Igaz imádatot kívánok népemtől. Ha én vagyok a királytok, a ti Uratok, akkor miért nem imádtok engem? Azok, akik igazán imádnak Engem, nem ismernek félelmet, mert állandóan érzik maguk körül az Én szeretetemet. Én vagyok az egész Teremtés Istene, de sok emberem utólagos gondolatként kezel engem.
_8_ Nem szánnak Rám időt, és ez egyáltalán nem tetszik nekem. Csodálkoztok, hogy nem jártok minden áldásomban, és mégsem én vagyok az első az elmétekben és szívetekben, gyermekeim. Rendszeresen részt vesztek a bűnökben, és csodálkoztok, hogy nem érzitek a Jelenlétemet. A szíveteket még mindig adogatjátok a bűnnek nagyon sok területen, és ennek nem szabadna lennie. Másokat ostoroztok szavaitokkal, hazudtok, loptok, és mégis azt gondoljátok, hogy az én áldásomban kellene járnotok. Ez nem lehet így, gyermekeim.
_9_ Sokféleképpen megáldalak titeket engedetlenségetek ellenére, de azt kívánom, hogy bánjátok meg és hagyjátok el a bűneiteket, és emelkedjetek fel Velem, hogy még bőségesebben áldhassalak meg. A bűn ne legyen jelen gyermekeim között. Hatalmat kaptatok az ellenség minden hatalma felett, mégis engedtek a kísértéseknek, és újra és újra bűnbe estek. Miért nem harcoltok vele, gyermekeim? Bele kívántok merülni a koszba?
_10_ A bűn semmilyen formában nem elfogadható számomra. Azt kívánom, hogy emelkedjetek magasabbra – azt kívánom, hogy győzzétek le a Gonoszt, és ne flörtöljetek vele. Úgy gondoljátok, hogy az egyik területen harcolhat az ellenség ellen, miközben egy másik területen szolgáljátok őt? Ne legyetek kétszínűek, gyermekeim. Jöjjetek Hozzám és imádjatok engemet Lélekben és Igazságban, és én megadom nektek a szabadságotok kulcsát, csak ne áltassátok magatokat többé azzal, hogy nem fogjátok learatni a bűneitek következményeit, mert biztosan muszáj lesz aratnotok. Jézus
_11_ K1687_ LUZ DE MARIA_ 25/11/24_ Szeretett gyermekeim, fogadjátok szeretetemet, áldásomat, irgalmamat, imádkozzatok Hozzám! Legkedvesebb gyermekeim: Arra hívlak benneteket, hogy hagyjatok el mindent, ami világi, mindazt, ami elvonja a figyelmeteket és elvon titeket tőlem... Arra hívlak benneteket, hogy hagyjatok fel a büszkeségetekkel és az engedetlenséggel a hívásaim iránt... Gyermekeim, meg kell térnetek: keressétek a belső megtérést! Hagyjatok el mindent, ami akadályt okoz a lelki utatokon. Azokat az akadályokat, amelyek láncként vonszolnak benneteket, ragaszkodnak hozzátok anélkül, hogy arra gondolnátok, hogy igaz életet élhettek Velem a Házamban, és meg kell mentenetek a lelketeket.
_12_ Gyermekeim, napról napra egyre tudatlanabbak vagytok, egyre jobban ragaszkodtok a világ dolgaihoz, és olyan igazságot kerestek, amit a földön nem fogtok megtalálni, de megtaláljátok, amikor csatlakoztok Hozzám minden pillanatban, amikor egyre hasonlóbbá váltok hozzám mindennapi tetteitekben és viselkedésetekben. Gyermekeim, az Antikrisztus nincs messze tőletek, de elég közel van ahhoz, hogy bemutassa nyomasztó igáját az egész emberiség számára, és ti ismeritek ezt, és nem figyeltek rá; nem vagytok hajlandók változtatni, mert nem vagytok alázatosak, hanem büszkék. És hova vezetett Lucifer büszkesége? [Jelenések 12, 7-9]. (*)
_13_ Legyetek a jóság teremtményei, olyan teremtmények, akik segíthetnek testvéreiknek tanúságtételükkel, amikor azok lelkileg üresek. Tarts bûnbánatot, térjetek meg, tegyétek félre a haragot és az irigységet, különben nem lesztek képesek lelkileg növekedni. ADJÁTOK NEKEM A PROBLÉMÁITOKAT [Mt 11, 28-30] ÉS MEGADOM NEKTEK A VÉDELMEMET, ADJÁTOK NEKEM AZOKAT HITTEL. Szeretett gyermekeim: Elküldöm nektek a béke angyalomat, aki nagyobb szeretettel jön, hogy felemelje az elesetteket, hogy gondoskodjon a lelki és anyagilag éhezőkről, és gyógyítsa meg a kőszíveket, ha gyógyulni akarnak.
_14_ A béke legkedvesebb angyalának neve van, de nem Illés vagy Énok. Meg kell várnotok, amíg megismeritek őt, meg kell várnotok, amkor biztonságos kezekbe adom őt, hogy köztetek tarthassam. Szeretett gyermekeim, értsétek meg: „Akinek füle van, hallja meg” [Mt 13, 9-16]. Ez a pillanat, amelyben éltek, egyedülálló ennek a nemzedéknek, imádkoznotok kell, és amellett, hogy imádkoztok és megtértek a lélek megmentéséért [Mt 10, 28], olyan lényeknek kell lennetek, akik lelkileg felkészültek, szilárdak a hitben.
_15_ Az emberiség átmegy a tisztító tégelyen, az elemek továbbra is csapást jelentenek a gyermekeim számára. Eljött az idő, amire egyesek vágytak, és akkor siránkozni fognak? Eljött az idő, amikor ez a nemzedék megtudja hite mértékét... Sok gyermekem, szentelt gyertyákkal készül, de nem kérdezi meg magától, hogy néz ki a lelke. Folytatják a rájuk jellemző arroganciát. Hogyan fogadhatnak el segítséget a Házamtól, ha nem vágynak rá? Gyerekek: Eljön a félelem ideje a gyermekeimnek, azoknak, akik hisznek, és azoknak is, akik nem hisznek…
_16_ Jön a bizonytalanság, éhség, sötétség, háború, amely megöli az ártatlanokat az uralkodók ostobasága miatt. Bárkinek jöhet egy rossz lépése, és a válasz végzetes lesz az emberiség számára… Az emberek megfeledkeztek rólam, saját érdekükben cselekszenek anélkül, hogy a következményeket néznék. Az emberiség a saját szemével fogja látni, mire képes az emberi lény, ha érdekei veszélybe kerülnek, és mire képes a rosszul használt tudomány.
_17_ Imádkozzatok Édesanyámhoz, imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, hogy béke legyen minden emberi szívben. Imádkozzatok, hogy megtérjetek, szilárdak és elszántak legyetek. Imádkozz azokért a pillanatokért, melyekkel szembe kell néznetek, és azokért, akik nem fognak tudni ellenállni nekik. Imádkozzatok gyermekeimért, akiknek a szívükben sötétség van, büszkeségtől vagy irigységtől zaklatott elméjükben. Imádkozzatok, gyermekeim, azokért, akiknek küldetést adtam, és ők azt elutasították.
_18_ Szeretett gyermekeim, imádkozzatok a csapások előtt, amelyekkel szembenéztek és szembe kell néznetek. Ez az idő nem bulik vagy ünneplések ideje, hanem a gondolkodásé és az elhatározásé, hogy a magunk, makacsság rongyaiba öltözött régi emberéből kibújjunk, és tiszta ruhába öltözött emberré váljunk, szilárdan elhatározva, hogy megmentjük a lelkünket. Készüljetek fel lelkileg, és el kell mondanom nektek, hogy az anyagi felkészültség szükséges ahhoz, amit mindenki meg tud tenni, a többit bízzátok rám.
_19_ Ugyanúgy, ahogy nagyon nehéz időket fogtok átélni, úgy csodákat is fogtok látni! Jézus így válaszolt: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha megismertek engem, megismeritek az én Atyámat is. Már ismeritek és láttátok őt" [János 14, 6-7]. Örök szeretettel szeretlek benneteket. A gyermekeim vagytok, és soha nem hagylak el benneteket. Szeretlek, Jézusotok

<16/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z509_ CARBONIA_ 24/12/3_Az Isteni részecskék most kiterjeszkednek az emberekre, akikben van szeretet, örömmel telve lesznek, és egy új világba katapultálódnak. Legszentebb Mária veletek van. Szeretett szolgálólány, eljött a napod, a templom papja üdvözöl, szíve szeretetben dobog, szívben légy vele, légy boldog, szeress mindenkit. Isten hangja dörög e szeretetlen emberiség felett.
_2_ Az Isteni részecskék most kiterjeszkednek az emberekre, akikben van szeretet, örömmel töltik el, és egy új világba katapultálódnak. Az élet újra kezdődik mindazok számára, akik szeretik Istent, az Ő békéjében lesznek, és élvezni fogják a Fényét, mert a Fény belép beléjük. Az Apokalipszis lovasa a Föld felé lovagol, hogy viszályt, fájdalmat és halált szítson. Isten Szent Temploma a Föld felé néz, és együttérzést mutat gyermekei iránt.
_3_ Mielőtt a háború átterjed keletről nyugatra északról délre, Isten közbelép, hogy igazságot teremtsen! Íme, le van engedve a karja, haragja azokon lesz, akik szidalmazták és gúnyolták őt. Eljött az Ő igazságosságának órája! Hárfák, lírák, cintányérok szólnak a ünnepségen, angyalkórusok pecsételik a levegőt, a Hegynél: ez az időszak jeles események jegyében telik.
_4_ Z510_ CARBONIA_ 24/12/5_ Eljött a nagy nyomorúság órája. Nagy az én szerelmem irántatok. Áldott leányom, veled vagyok mindig, mindenhol, legyen benned a megérdemelt nyugalom, ne szomorkodj többé, terjeszd világgá Közelgő eljövetelemet. Az ég hamarosan elsötétül, és sok szívben kétségbeesés lesz. Kedveseim, nagy a szeretetem Irántatok, Én vagyok az Őrzőtök, ne féljetek semmitől, haladjatok előre skrupulusok, aggódások nélkül. Az embernek meg kell értenie, hogy az egyetlen jó abban van, aki megteremtette őt.
_5_ A végtelen szeretet Istene vagyok, gyermekeim üdvösségét akarom, magammal akarom vinni őket az új Földre, ahol minden jómat élvezni fogják. Gyermekeim, a világ eltávolított titeket Tőlem, az Ördög ellopott titeket tőlem azzal, hogy felajánlotta nektek ennek a világnak a nagyságát, de most minden elveszik, minden fény kialszik, életetek sötétségben lesz, ha nem tértek meg. A Nap mindjárt elküldi tüzes lángját a Földre, fájdalom és kétségbeesés lesz ebben az emberiségben, amely elfordult Tőlem.
_6_ Meg akarom menteni a gyermekeimet! Eljött a nagy nyomorúság órája, siessetek Hozzám, ne vesszetek el a hazugságokban, helyezzétek magatokba a buzgó vágyat, hogy visszatérjetek Hozzám, az Élethez!!! Íme, megnyílnak a pokol kapui, a halál tüze átöleli azokat, akik nem tartották meg magukat Bennem. Az isteni igazságosság órája ezen az emberiségen van:… térjetek meg gyorsan, ó emberek, ne hagyjátok, hogy a Sátán ellopja a lelketeket, térjetek vissza Istenetekhez, a Szeretet Istenéhez. Irgalmasságom a végéhez közeledik, hangom mennydörgése visszhangozni fog az Univerzumban!!! Elég!!! Elég!!! Megbüntetem az árulókat, megtisztítom a Földet! Ez a lázadó emberiség visszatér Hozzám!!!

<17/L7>

 FELKÉSZÜLÉS (Németország)

_1_ V105/Nr. 1462_ 24/11/22_ Ne gondoljátok, hogy a tudatlanság segíteni fog rajtatok!
Jézus gyötrődésben: Mondjátok meg a gyerekeknek, hogy szeretem őket. Nagyon. Meséljetek nekik Rólam, a gyötrődő Jézusukról. Ámen. Istenanya: Gyermekeim, én a mennyei Édesanyátok, nagyon szeretlek benneteket. Mondjátok el a föld gyermekeinek, hogy csak a Jézus Krisztushoz való megtérés által nem vész el a lelkük. Ha most nem tartanak bűnbánatot , akkor a legnagyobb szenvedést és fájdalamakat fogják átélni, és soha nem ismerik meg az Atya és a Fiú dicsőségét és jóságát.
_2_ A Szentlélek világossága és bölcsessége zárva marad számukra és lelkük előtt , és az élet nehéz és elviselhetetlen lesz számukra. Sokak számára ez már így van, de kedves gyerekek, ez egyre rosszabb lesz. Fiam , a ti Jézusotok készen áll mindannyiótokra, de szólnotok kell Hozzá , vagyis: Imádkozzatok hozzá! Könyörögjetek NEKI! Könyörögjetek NEKI! És szeressétek ŐT! Nem hagy magára senkit, ismétlem, aki őszintén keresi ŐT, őszintén szereti és odaadóan hűséges Hozzá!
_3_ Atyaisten: Találjátok meg tehát a fiamat, mert Ő az út hozzám!
Szűzanya: Gyermekeim. A hátralévő napok rövidek. Tehát készítsétek fel szíveteket Fiamra. Ő eljön, hogy megváltsa mindazokat, akik igazán odaadóak és hűségesek hozzá. Az Ő iránta érzett őszinte szeretetetek most próbára kerül, és áldott az, aki szilárdan kiáll és szeretetét Jézusnak adja! Aki nem így tesz, elveszik, mert a napok elsötétülnek, és elszaporodik a gonoszság!
_4_ Nem hiszitek el, de úgy van, ahogy én, a mennyei Édesanyád mondom nektek: Az Antikrisztus ez idáig befejezte előkészületeit, és az általa „kieszelt” gonoszságot tettekké váltják és színre állítják. Ezt az apja nevében teszi, aki az ördög, és jó annak, aki NEM kötött vele szövetséget, mert hamis, ravasz és álnok, és nem ismer irgalmat! Ha már a kezében van valaki, azt nem engedi el, vagyis azt, aki szövetséget kötött vele, akár tudatosan, akár öntudatlanul. 
_5_ Gyerekek, gyerekek, fogalmatok sincs, milyen következmények várnak rátok! Csak egyetlen esélyetek van arra , hogy ne veszítsétek el az üdvösségeteket, ez pedig a megtérés, a ti megtérésetek Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy ne okozzatok még több szenvedést és gyötrelmet ebben a világban ─ aktívan vagy passzívan ─ és hogy el ne vesszetek és az örökkévalóságot ne az ördög birodalmában kelljen tölteni! Hallgassatok hívásomra, szeretett gyermekeim, mert az idő rövid, és nem tudjátok, mi forog kockán! 
_6_ Ez a világ elmúlik, és jön egy jobb, szebb, de ezt csak a Jézushoz hűséges gyerekek érhetik el, de senki más nem érheti el! Térjetek meg, adjátok igenedet Jézusnak, gondolkozzatok el , és kezdjétek el vele élni az életeteket, aki a Megváltótok, hogy megtartsátok az Atya, a ti teremtőtök  parancsolatait , és töltsétek be szíveteket Jézus Krisztus szeretetével és adjátok át ezt a szeretetet. a közeletekben élőknek!
_7_ Ha nem teszitek, elvesztetek, mert az ördög a kezében és a karmaiban tart benneteket, még ha nem is látjátok! Én, a mennyei édesanyátok figyelmeztetlek, mert a ti üdvösségetek forog kockán, szeretteitek és felebarátaitok üdvössége is! Minél többet vétkeztek, annál szörnyűbb lesz az örökkévalóságotok! Ne gondoljátok, hogy a tudatlanság segíteni fog rajtatok! Ellenkezőleg!
_8_ Az ördög ezt arra használja, hogy a csápjaiba kapjon , és megfeszíti a zsinórokat, amelyeket hálóként feszített körülötted, az életed és a világ körül, hogy ne tudj megszökni, és örök igénye legyen a lelkedre! Ne legyetek hülyék , szeretett gyerekek, ne legyetek vakok! Az ördög nem jó , és az egyetlen reményetek Jézus, és az is marad , de meg kell találnotok ŐT, hogy Ő megmentsen titeket,
_9_ és az imádságotok az első lépés Hozzá, a ti igenetek visszavonhatatlan, és készségesen szeressétek őt, és ezt a szeretetet helyezzétek az első helyre a létezésetekben! Hallgassatok tehát hívásomra, térjetek meg, és menjetek teljesen Jézushoz! Nélküle el fogtok veszni, és nagy lesz a szenvedésetek! De Vele fel lesztek készülve az elkövetkező napokra, és nagy lesz az öröm a szívetekben, amikor Ő visszatér, hogy megváltsa és magával vigye azokat, akik valóban hűségesek voltak Hozzá.
_10_ Imádkozzatok tehát és hagyjátok el a bűnt, tisztuljatok meg! Fiam megbocsátja a bűneiteket a szent gyónásban, a bűnbánat és a vezeklés által , de neked a gyónás szentségét kell használnod, hogy megszabadulj a bűntől! Aki nem tart bűnbánatot, aki nem engesztel , aki továbbra is vétkezik, az örökkévalóságot veszít el , és nem éri el sem Fiam Új Királyságát, sem az Atya örök dicsőségét.
_11_ Hallgassatok tehát hívásomra, és térjetek meg, szeretett gyermekeim. Én, a timennyei Édesanyátok, kérlek, mert rövid az idő, közel a figyelmeztetés , és a sötét idő nehéz lesz , nagyon nehéz. Ámen. Mély szeretettel, Anyátok a mennyországban. Isten minden gyermekének anyja és az üdvösség anyja. Ámen.

<18/L7>

LEARY ÜZENETEK – VÁLOGATÁS

_1_ R1419_ 24/11/26_ Imacsoport: Jézus ezt mondta: „Népem, megmutatom nektek, hogyan fogjátok megtapasztalni Figyelmeztetésemet az Antikrisztus nyomorúsága előtt. Életetek áttekintése időn és testeteken kívül lesz. Miután megnéztétek a meg nem bocsátott bűneiteket, miniítéletet kaptok a mennybe, a purgatóriumba vagy a pokolba. Ezután rövid ideig tartózkodtok a célotokban, hogy megtudjátok, ezek a helyek léteznek. Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért a megtérés hat hete alatt a Figyelmeztetés után.”
_2_ Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy úgy térek vissza, mint a tolvaj az éjszakában, egy olyan napon, amelyet nem tudtok. Látni fogtok Engem eljönni a felhőkön, nagy jelekkel az egekben. Gyertek el gyakori gyónásra, hogy tiszta lelketek legyen, és készen álljatok arra, hogy találkozzatok Velem az ítéletekkor. Türelmesen vártátok eljövetelemet, és híveim örülni fognak, amikor meghozom győzelmemet a gonoszok felett, akik a pokolba kerülnek. Velem lesztek a mennyben, ahol teljes béke van szeretetemben.”
_3_ Jézus ezt mondta: „Népem, látod a hét angyalt, amint megfújja hét trombitáját a Jelenések könyvében, mivel mindegyiküknek ereje van pusztítást hozni a földön a földön élő emberek minden gonoszsága miatt. A gonoszok olyan csapásokat fognak elszenvedni, amelyek olyanok lesznek, mint egy élő pokol a földön, mielőtt a pokolba vetik őket. Imádkozzatok azért, hogy megtéríthessétek a lelkeket, hogy elkerülhessék ezt az örök büntetést.”
_4_ Jézus ezt mondta: „Láthatjátok a Jelenések könyvének négy lovasát. Az első egy fehér ló, amely nagyszerű vezetőt képvisel. A második egy vörös ló, amely a háborút jelképezi. A harmadik lovas egy fekete ló, amely az éhínség idejét jelképezi. A negyedik lovas egy halványzöld ló volt, amely a járványt és a vírusokat jelképezi. Ezek a lovak jelentették a hét pecsét kezdetét.”
_5_ Jézus ezt mondta: „Népem, tudjátok, hogyan kente fel az Antikrisztust a gonosz pap Egyiptomban, hogy a démonok és a gonosz emberek vezére legyen a nyomorúság idején. Belső beszédemmel hívni fogom a menedékeimre híveimet. Menhelyeimben Én és az Én angyalaim oltalmaznak titeket. Megsokszorozom, szaporítani fogom az szükségleteiteket. Azokat a hívő embereket, akik nem jönnek az Én menedékembe, meggyötörhetik és vértanúkká tehetik a gonoszok. Minden hívőm a Béke Korszakomba kerül. A nyomorúság idejében eltöltött időtök lesz a tisztítótüzetek a földön.”
_6_ Jézus ezt mondta: „Népem, mielőtt az Én menhelyemre jöttök, továbbá a Figyelmeztetés és a hathetes megtérés után, el kell távolítanotok az internetes eszközeiteket a házatokból. Az Antikrisztus irányítani fogja az összes TV állomást, és ha a szemébe nézel, rábírhat, hogy imádd őt. Távolítsátok el mobiltelefonjaitokat, számítógépeteket és TV-t, valamint minden más internetes eszközt. Ne vigyetek be semmilyen chipet a testetekbe, ami irányíthatna benneteket. Jöjjetek menhelyeimre, és ne hozzátok magatokkal a mobiltelefonotokat, mert az nem fog működni a Menhelyemen."
_7_ Jézus ezt mondta: „Népem, az Antikrisztus nyomorúságának végén, meghozom győzelmemet az Antikrisztus, a Sátán és a hamis próféta felett. Ez az üstökös megöli az egész emberiséget, kivéve híveimet, akiket angyalaim pajzsa véd. Ez a három nap sötétség alatt lesz, amikor az otthonaitokban fekete műanyagot tegyetek az ablakaitokra, hogy ne nézzetek a gonoszok pusztítására.
_8_ Miután megtisztítottam a földet minden gonosztól, felemelem híveimet a levegőbe, és megújítom a földet, mint az Éden kertjét. Akkor lehozom híveimet a Béke Korszakomba. Sokáig fogtok élni, ha az Életfáimról esztek. Nem lesz gonosz, és szentekké lesztek, így halálotok után a mennybe kerülhettek. Örüljetek, hogy velem lesztek a mennyben mindörökké.
_9_ R1420_ 24/11/27_ Jézus ezt mondta: „Népem, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, mert eljön az idő, amikor a gonoszok üldözni fogják híveimet. Mielőtt az Antikrisztus uralkodna, elhozom a Figyelmeztetésemet és a megtérés hat hetét. Akkor menedékemre hívom híveimet, ahol angyalaim megvédenek benneteket. Biztonságban lesztek az Én menedékemben, egy hajszálatok sem fog megsérülni a fejeteken. Adjatok dicséretet és köszönetet nekem, hogy menedékeimet biztonságos menedékekké készítettem.
_10_ Jézus ezt mondta: „Embereim, hallottatok pletykákat arról, hogy a demokraták megpróbálják megkérdőjelezni a szavazatok hitelesítését. Biden egy tűzszünetet is igyekszik elismerni, amely időt ad az iráni meghatalmazottaknak, hogy további rakétákat készítsenek el Iránból. Biden visszatartotta fegyverek szállítását Izraelbe. Ez az oka annak, hogy Izrael más szállítókat használ fegyvereihez. Imádkozzunk a valódi békéért ebben a konfliktusban, amely veszélyezteti Izrael létét.”
_11_ R1421_ 24/11/28_ Jézus ezt mondta: „Népem, olvassátok, hogyan gyógyítottam meg a tíz leprást, de csak egy szamaritánus tért vissza, hogy megköszönje a gyógyulást. Saját életetekben minden nap sok áldást kaptok. Tehát minden nap köszönetet kell mondanotok Nekem mindazért, amit értetek teszek.
_12_ Sokszor imádkoztok gyógyulásért vagy egyéb bajok orvoslásáért. Még ha meg is gyógyultál, meg kell köszönnöd, hogy segítettem neked. Néha az emberek olyanok, mint a többi kilenc leprás, és elfelejtenek köszönetet mondani Nekem. A mai nap a hálaadásnak van szentelve, mert mindannyiótoknak köszönetet kell mondanotok nekem.
13_ R1422_ 24/11/29_ Jézus ezt mondta: „Népem, figyelmeztettem híveimet, hogy ne nézzenek az Antikrisztus szemébe, mert hipnotizálhat benneteket, hogy imádjátok őt. Ez az oka annak, hogy a Figyelmeztetés és a Hat hetes Konverzió után el kell távolítanotok az összes internetes eszközt a házból. Ez azt jelenti, hogy megszabaduljatok mobiltelefonjaitoktól, számítógépeitektől és tévétektől.
_14_ Azt is meg kell tagadnotok, hogy a vadállat bármilyen chipjét vagy jelét a testetekbe vegyétek. A Jelenések könyvének 13. fejezete azt mondja, hogy ha imádod az Antikrisztust, és felveszed a fenevad bélyegét, akkor pokolra leszel ítélve. Titeket a nyomorúság előtt menedékemre hívnak, így angyalpajzsaim védenek meg benneteket az Antikrisztustól. Bízzatok bennem oltalmamban, és hogy megsokszorozzam szükségleteiteket a nyomorúság ideje alatt.”
_15_ Jézus ezt mondta: „Embereim, ha képesek lennétek felállítani egy sorozatot a fényképeitekből a születéstől a jelenig, ez azt az érzést adná számotokra, hogy végignéztétek az életeteket. Az évek múlásával kiemelhetnétek néhány meg nem bocsátott bűnt és néhány kirívó cselekedetet, amelyek több vezeklést igényelhetnek. Néha látni embereket, akik egy életvallomást tesznek, ami hasonló az élet áttekintéséhez. Jó, ha eljöttök havi gyónásra, hogy jobban emlékezzetek a bűneitekre. Ez az Irántam való szeretetetek a felebarátotok iránti imáitok és jó cselekedeteitek által.
_16_ R1423_ 24/11/30_ Jézus azt mondta: „Népem, az első olvasatban látjátok, hogyan kell az embereknek hallaniuk Szavamat, amelyet egy hozzám hűséges személy hirdetett nekik. Ha már megadatott neked, hogyan üdvözülhetsz Általa, akkor minden az emberen múlik, hogy elfogadjon Engem az életébe Megváltójaként. Az evangéliumban olvashatjátok, hogyan hívtam halásznak Szent Pétert és Szent Andrást, hogy emberhalászok legyenek. Aztán hívtam Szent Jánost és Szent Jakabot is, hogy kövessenek Engem. Elvetették, amit csináltak, és tanítványaimként követtek Engem.”

_17_ Jézus ezt mondta: „Népem, holnap kezdődik advent és egy új hónap, és arra vagytok elhívva, hogy gondolkodjatok el a bűneitek megbánásán. Az advent egy kicsit hasonlít a nagyböjthöz, amikor úgy érzed, hogy több imádkozásra lenne szükséged és gyónásra jönni. A karácsonyi készülődés sokkal több, mint a karácsonyi ajándékok vásárlása. Ez az ideje annak is, hogy elgondolkodj azon, hogyan javíthatnád lelki életedet.
_18_ Többet szeretnél Rám összpontosítani, és arra, hogyan érhetnéd el a menny magasabb szintjeit. Ez az élet elmúlik, és átmeneti. De velem lenni a mennyben örök élet. Keresd tehát örök életedet ezen az életen túl, mert ez lesz a legnagyobb jutalmad.”
_19_ R1424_ 24/12/1_ Jézus ezt mondta: „Népem, a zsidók a kiválasztott nép visszamenőleg Ábrahámig és Dávidig. Megígérték nekik a Messiást, de sok évbe telt, mire a földre jöttem. Most az új adventi időszak kezdetével készültök a karácsonyi ünnepségre. Fiam, sok szent helyen jártál Izraelben.
_20_ Láttad azt a helyet Názáretben, ahol Szent Gábriel bejelentette Fogantatásomat Boldogságos Anyámban a Szentlélek által. Meglátogattad azt a barlangot is, ahol születtem Betlehemben, a Születés templomában. Áldott voltál, hogy átélted ezeket az élményeket. Imádságos és áldott adventet kívánunk továbbra is!” Jézus ezt mondta: „Népem, a szabadkőművesek számos elnököt irányítottak a kabinetben.
_21_ De Trump kiszemeltjei nem az ő embereik. Ez az oka annak, hogy a szenátorok nem erősítik meg Trump egyes választásait. Ez szükségessé teheti a múltban megtörtént szenátusi szünetek alkalmazását. Ezek a szabadkőművesek még mindig megpróbálhatják megakadályozni Trump hivatalba lépését. Elküldöm az angyalaimat, hogy védjék Trumpot, és óvják meg ezeket a gonoszokat minden hatalomátvételtől. Imádkozzatok továbbra is Trump biztonságáért és a sikeres második elnöki ciklusért.
_22_ R1425_ 24/12/2_ Jézus ezt mondta: „Népem, tudom, hogy vannak olyan emberek, akik sok betegségtől és fertőzéstől szenvednek. Emlékeztetem azokat az embereket, akik szenvednek, hogy ajánlják fel fájdalmukat a szegény bűnösökért és a tisztítótűzben élő lelkekért. Ne pazaroljátok el fájdalmatokat, hanem legyen megváltó szenvedés a lelkek megsegítésére. Ti is imádkozhattok Hozzám hittel, mint a százados, hogy meggyógyuljatok bármilyen betegségből. Mindannyiótokat szeretlek, és tudom, mennyit szenvedtek emberi állapototok miatt. Testetek gyenge a bűnre és a betegségekre, ezért küzdjetek tovább, hogy jobbra forduljatok, és kérjétek bűneitek bocsánatát.”
_23_ Jézus azt mondta: „Embereim, megemlítettem, hogy a demokraták és a média folyamatosan zaklatni fogja Trumpot bármilyen módon. Első támadásuk a választási szavazatok hitelesítése ellen irányul majd, hogy minél több helyet szerezzenek a képviselőházban és a szenátusban. Amint Trump hivatalban lesz, az egy világrend népe megpróbálja szembefordítani a republikánus szenátorokat Trump választásával a kabinetjére.
_24_ Lehetséges, hogy Trumpnak a szenátusi szünetekre kell támaszkodnia ahhoz, hogy döntéseit megerősítsék. Harcok folynak a mexikói, kanadai és európai vámok miatt. Más országok próbálnak alkalmazkodni az új Trump-adminisztráció szabályaihoz. Imádkozzatok Trumpért, hogy meg tudja oldani az összes problémát, amit a demokraták okoztak nyitott határaikkal és túlköltekezésükkel
_25_ R1426_ 24/12/3_ Jézus azt mondta: „Népem, látod Isai csonkját, amint fia, Dávid embernemzedékeken át vezet hozzám. Dávid Fiának hívnak, mint örökségem. Ézsaiásban (11:1-9) olyan időről beszél, amikor az állatok nem eszik meg egymást, ami az eljövendő békekorszakot írja le. Ez egy olyan időszak lesz, amikor az emberek és az állatok vegetáriánusok lesznek, és hús nélkül esznek zöldséget és gyümölcsöt. Ez a békekorszak a Figyelmeztetés, a Megtérés ideje és a nyomorúság után jön el. Örüljetek, ha meglesz a jutalmatok a részemre végzett szolgálatotokért.

<19/L7>

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – GLYNDA LINKOUS (USA) + LUZ DE MARIA (ARGENTINA)

_1_ K1688_ GLYNDA_ 2/12/24_ Gyermekeim, abban, ami jön, nem minden család marad érintetlen. Sokan közületek már látják, hogy családjaik kezdenek szétesni. Ne ijedjetek meg, mert bizonyos esetekben védelek benneteket. Néhányan lemondtatok az esküvőről. Ne ijedjetek meg ettől, mert megvédem a sajátjaimat azáltal, hogy eltávolítom azokat, akik az elkövetkező napokban veszélyt jelentenek rátok. Ne ragaszkodjatok ahhoz, amit eltávolítok az életetekből. A nem megfelelő kapcsolatok élet-halál kérdése lehetnek az elkövetkezőkben. Engedelmeskednetek kell az útmutatásomnak, ha védelmemet akarjátok. Veletek vagyok és vigyázni fogok rátok. Jézus
_2_ K1689_ GLYNDA_ 3/12/24_ Ebben az időszakban bátran kiálltatok mellettem. Láttam a könnyeiteket, amiket sírtatok, és szent angyalaim felfigyeltek a veletek történt igazságtalanságokra. A bosszú az enyém, és mindig megbosszulom a gyerekeimet, még ha nem is kérik. Tudjátok meg, hogy minden alkalommal, amikor valaki más bánt benneteket, látom, és rögzítve van. Imádkozzatok értük, mert azok, akik gyakran ártanak népemnek, valóban kegyetlen megtorlást fognak aratni, és amikor ez megtörténik, nem lesz orvosságuk, mert abban az időben elveszem a segítségüket. Adjatok át nekem minden rosszat, amikor az történik, és bocsássatok meg gyorsan, hogy örömötök teljes legyen. Jézus
_3_ K1690_ GLYNDA_ 4/12/24_ Gyermekeim várják a visszatérésemet. Sokan közülük fáradtak, mert a jelen világ csúnyasága nehezedik a szívükre. Gyermekeim, tudom, hogy látjátok a bűn hatásait a világotokban. Tudom, hogy siránkoztok azon, amit láttok, a jogellenesség, a hatalommal való visszaélés és az igazságtalanság miatt.
_4_ Tudnotok kell, hogy én is látom. Még mindig vigyázok rátok. Semmi sem történik veletek, vagy amit nem mondanak el nektek, amiről én ne tudnék. Látjátok és érzitek az üldözést, de sokkal intenzívebb lesz mindennek a végéhez közeledve. Abban az időben közületek sokan itt lesznek Velem. Még mindig vigyázok rátok, azt kívánom, hogy továbbra is figyeljetek Rám azáltal, hogy szent Jelenlétemben laktok, és szellemeteket szent Igémmel tápláljátok. Csináljátok, amíg még tehetitek, gyerekek, mert jön az éjszaka. Jézus
_5_ K1691_ GLYNDA_ 5/12/24_ Gyermekeim, konfliktusokba fogtok keveredni. Fel kell készülni megfelelően. Az ellenség új támadásokat indított ellenetek, köztük olyan nagy támadásokat is, amelyekről még nem tudtok. A támadások közül sok a hozzátok közel álló embereken keresztül érkezik. Készüljetek fel a harcra. Jézus
_6_ K1692_ GLYNDA_ 6/12/24_ Gyermekeim, minden lépés, amit most tesztek, rendkívül fontos. Ti, akik igazán odaadóak vagytok hozzám, az utolsó szakaszban vagytok, mielőtt hazahívnálak, hogy jutalmat kapjatok mindazért, amit tettetek királyságomért, hogy örökké Velem éljetek. Akik langyosak a Bennem való hitükben, és akik a világ útjait részesítik előnyben az enyémekkel szemben, bár azt mondják, hisznek, azok tovább maradnak a földön. Azok, akik megmaradnak, több lehetőséget kapnak arra, hogy Engem válasszanak bűneik helyett az előttünk álló nehezebb időkben. Jézus
_7_ K1693_ GLYNDA_ 11/8/2015_ Gyermekeim, tudjátok, hogy mindnyájatokhoz angyalok vannak beosztva segítőtársul, hogy vigyázzanak az életetekre.Ezek az angyalok most nagyobb szerepet fognak játszani az életetekben. Néha tudomásul veszitek, hogy veletek vannak és segítenek. Amikor kimondjátok a Szavamat, ezek az angyalok teljesítik azt számotokra az Én nevemben. Tudjátok meg, hogy minden eseményt és mindent úgy rendeltem el, hogy mindegyikőtök javára szolgáljon az elkövetkezőkben. Csak a gonoszoknak kell félniük ítéleteimtől, mert én az én sajátjaimról gondoskodok.

_9_ K1694_ LUZ DE MARIA_ 1/12/24_ Királyom és Uram, Jézus Krisztusom drága gyermekei. A LEGSZENTEBB HÁROMSÁG KÍVÁNSÁGA, hogy minden gyermeke tanúja legyen szeretetének, irgalmának, megértésének, megbocsátásának, szeretetének és felebarátaival való egységének, hogy terjedjen ezzel Királyunk és Urunk Jézus Krisztus országa a földön. Az adventi időszak kezdetén arra hívlak benneteket, hogy legyetek Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szerető teremtményei.
_10_ KIRÁLYNŐNK ÉS ANYÁNK KÍVÁNSÁGA, hogy minden adventi vasárnapon ajánljátok fel a megtisztulásra azt, ami igazi akadály az életetekben, pl.
A KEDVESSÉG HIÁNYA, A TESTVÉREITEK IRÁNTI VISELKEDÉS, JELLEM, FELSŐBBSÉGI ÉRZÉS, FELEBARÁTI SZERETET HIÁNYA, MEGBOCSÁTÁS, IRGALMASSÁG HIÁNYA,
és még sok más hiba, amit most el kell távolítani! KIRÁLYNŐNK ÉS ANYÁNK KÍVÁNJA, hogy döntsetek önmagatok megtisztulása mellett a személyes és a körülöttetek élők javára [Titus 1, 15-16; 2 Tim 2, 22; 2Korinthus 7:1; Hogyan 4, 8].
_11_ Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus gyermekei, rendkívül fontos, hogy most is olyan tiszta szívűek maradjatok, mint amilyenek lesztek, amikor emberileg váratlan és kihívásokkal teli időket tapasztaltok. Az Antikrisztus uralma gyorsan elterjed a földön. Az emberi teremtés lázad Isten ellen, és elfogadja a kicsapongást anélkül, hogy azt gondolná, hogy az ördög ismeri mindegyikőtök gyengeségét, és újra és újra kísérteni fog benneteket, amíg el nem vezet benneteket a bukásba.

_12_ Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus gyermekei, emberiségként továbbra is szenvedni fogtok a természet állandó támadásától a legtöbb országban. A várható nagy földrengések miatt megváltozik a Föld földrajza. FORDULJATOK EL A BŰNŐL! Az Antikrisztus és szövetségesei üdvözölni fogják a bűnt mindaddig, amíg el nem veszítik annak a tudatát, hogy mi a jó és mi a bűn. A bűn széles körben elterjedt a legtöbb emberi teremtményben; nagyon gyakran vétkeznek, mert nem tudják megkülönböztetni a bűnt, szokássá válik számukra, és ezért nehéz különbséget tenniük a jó és a rossz között [Zsolt 37, 30-31].
_13_ A háború addig tart, amíg az egyik nagyhatalom el nem kezdi használni azt, amitől az emberiség a legjobban fél: az atomenergiát. A háború dúl, és rövid lesz a birtokotokban lévő fegyverek miatt. Emberek ezrei fognak meghalni. Ez a kor emberének gonoszsága és kapzsisága. Üresen tartjátok a szíveteket és lázadtok, ha emberi szeszélyeiteket nem teljesíthetitek be. Használnotok kell a megkülönböztetés képességét, mert az Antikrisztus megjelenése után a Béke angyala eljön, hogy összetörje az Antikrisztust, és akik megvetik Istent, összeomlanak, mert a Béke angyala eljön az Igazsággal a szájában.
_14_ Isten Igazságának őrzőjeként felébreszti a szunnyadó szíveket, és sok bűnbánó lesz, mert a szeretet már a ránézéssel is közvetítődik. Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus gyermekei, áldalak benneteket, és arra hívlak benneteket, hogy készüljetek lelkileg és anyagilag. Fontos, hogy ezt tegyétek, hogy tisztában legyetek a jövővel és minden cselekedettel. EMBERISÉGKÉNT SZENVEDNI FOGTOK… Vegyétek észre, hogy jön a sötétség, és az élet nem lesz a régi, hanem egy pillanat alatt megváltozik. Felkészülteknek kell maradnotok, figyelmeztetve vagytok.

_15_ A légióim megvédenek benneteket, ha megengeditek. Ez a nemzedék túl messzire megy, olyan messzire, hogy az emberek elfoglalják a templomokat, hogy megszentségtelenítsék azokat, elfelejtve, hogy senki sem hatalmasabb királyunknál és Urunknál, Jézus Krisztusnál [Ef 1, 18-23]. Nem nézitek a jót, amit minden hívás hoz, ellenkezőleg, megvetitek azt, amit a legszentebb háromság küld. akkor fogjátok nagyon megbánni az engedetlenséget, amikor szembesültök a bekövetkező események beteljesedésével. Áldalak benneteket. Ki olyan, mint az isten, senki sem olyan, mint az isten! Legyen áldásom mindannyiótokon mint a szomjúságot oltó víz. Szent Mihály arkangyal

<20/L7>

IMÁDKOZZATOK, SZERESSETEK

VÁLOGATOTT ÜZENETEK – LINDA (USA), VORBEREITUNG (NĚMECKO),

_1_ LINDA_ 24/11/25_ AZ ÁHITAT HÓDOLATÉjjel hallottam, amint arra buzdít, hogy írjam le a szavait… Szentséges Szívem gyermekei, haladékot adtam nektek. Ez csak rövid tartalmú, de a buzgó imáitok miatt nyújtottam nektek ezt az irgalmasságot. Irgalmasságom ajándékát. Szeretett gyermekeim, úgy sírok értetek, ahogy Atyám sírt értem, amikor az én vérem kiömlött a ti üdvösségetekért. 
_2_ Szeretett gyermekeim, sokat kértek, és oly keveset adtok Nekem. Ez az én  nagy  szeretetem irántatok, ami közbenjár Szent Szívemben. Szívem meglágyul, és imáitok meghallgatása enyhíti bánatomat. Ne vegyétek természetesnek ezt a haladékot. Ez a világ szomorú állapotban van, és ez nem változott. Imádkozzatok, gyermekeim. Imádkozzatok, mert a ti imáitok sokat jelentenek számomra, és hegyeket fogok mozgatni imáitokkal.
_3_ Megfordítom az óceán dagályát, és átrendezem a csillagokat felettetek. Ilyen az Én Szeretetem, és ilyen a hűségetek ereje. Szeretett gyermekeim, sírok a tiszteletlenségetek miatt a Házamban. Nagyon csunyán van bánve velem az ember kezében. A megszentelt ostyával, amelyben vagyok, nem szabad ilyen rosszul bánni akár szabadon, szándékosan vagy gondolkodás nélkül. Én vagyok az Egy Igaz Isten, és a ti üdvösségetek Bennem van.
_4_ Én vagyok a ti Uratok és Királyotok. Hogyan fogtok megállni előttem, amikor ilyen hanyagul bántok Velem. Egyházamban nincs tisztelet. Hozzátok vissza az Irántam való tiszteleteteket az Egyházamba. Ez az én szerető otthonom, amelyet megnyitok részetekre. Az ostyátok türelmetlenül vár rátok, és amikor templomomba jöttök, köszöntsétek Örökkévaló ostyátokat örömmel, áhítattal és imádattal.
_5_ Mert én vagyok a Megváltótok, aki nagyon mélyen szeretlek titeket, és vágyakozom Szeretetetekre.  Ez az áhítat szerető Uratok előtti hódolat, aki meghalt értetek, hogy élhessetek. Ó, gyerekek, sírok. Bárcsak megértenétek, milyen nagy áldásokat adok nektek, amikor Megszentelt Énemet elfogyasztjátok. Az általam adott áldások elképzelhetetlenek az Ember számára, mert nem ismertek Engem.
_6_ Nagyon vágyom arra, hogy megismerjetek Engem. Legyetek odaadóak imáitokban. Imádkozzatok és beszéljetek Hozzám minden lélegzetetekben, és én felfedem magam előttetek. Mindig veletek vagyok, és nem mozdulok el a szívetektől. A szeretett gyermekeim azok, akik eltávolodnak szerető szülőjüktől. Ó, Szent Szívem gyermekei, ez a haladék rövid. Rövid, mert halk az imátok.
_7_ Gyermekeim, azt mondom nektek, imádkozzatok és tanítsatok másokat is, és buzdítsatok másokat is, hogy imádkozzanak. Ne tévesszen meg benneteket ez az ideiglenes haladék  vagy  amnesztia. Gyermekeimnek engedelmesekké kell válniuk Szavaim iránt. Minden, amit teszek és megengedek, mindannyiótok iránti szeretetből teszem. Minden öröm és minden tragédia okot ad arra, hogy kövessetek Engem, és erőt merítsetek Tőlem. Mennyei Atyám sírt, miközben szenvedtem emberiségemben.
_8_ Sírt, és a Mennyország Angyalai is sírtak, amikor látták, hogy királyuk beszennyeződött  vagy megszentségtelenítették. Szenvedtem, hogy meg legyetek mentve. Amikor szenvedtek, emlékezzetek arra, hogy én szenvedtem előttetek és értetek, és szenvedek veletek. Igen, Kedveseim, mindig veletek vagyok, és miközben szenvedtek, sírok értetek és veletek szenvedek. Szent Szívem gyermekei, maradjatok közel Hozzám.
_9_ Legyetek engedelmesek gyermekeim, és mindig jöjjetek Hozzám. Gyertek Hozzám örömeitekkel és diadalaitokkal, és gyertek Hozzám szomorúságotokban és csalódottságotokban. Ez a világ csalódást okoz nektek és elárul titeket, de Szeretetem soha nem fog ilyesmit tenni. Szeretetem nem csökken, hanem növekszik minden lélegzetetekkel. Ti vagytok az Én szeretett kincseim, és ki válna meg ilyen kincstől? Szentséges Szívem gyermekei, imádkozzatok, és ne imádjatok a bálványokat vagy személyeket.
_10_ Még azok is elárulnak vagy elbuknak, akiket jónak tartotok. Ne imádjátok az (USA) új elnökét . Ő a ti haladékotok, de nem a ti Istenetek. Ne imádjátok őt, és ne kövessétek vakon. Én vagyok az Egy Igaz Isten, és csak általam üdvözülhettek. Ő nem ment meg, hanem csak megkönnyebbülést ad az elkövetkezendő pusztulásnak. Szeretett gyermekeim, Szent Szívem győzni fog.
_11_ Örökkévaló és szeretett Anyám által lesz megölve e világ sárkánya. Bízzatok ebben a tudásban, és legyetek hűségesek az Ő Szeretetéhez, ahogyan az enyémhez vagytok. Ó, gyerekek, ne aggódjatok a mindennapi életetek miatt. Tekintsetek az Örök Életre, amiben részesülni fogtok, és ez a világ és aggodalmai összeomlanak a szemeitek előtt. Azok a dolgok, amiket fontosaknak gondoltok, a gondok, amelyek minden órában gyötörnek, ezek a semmivel egyenlők.
_12_ Jöjjetek be a Szívembe hűséges gyermekekként, és megnyugodhatok ezektől az emésztő aggodalmaktól. Nyugodjatok Szent Szívemben, és bánataitok örömmé változnak. A Szeretetembe vetett bizalmatok örömet, békét, engedelmességet és örök életet hoz számotokra. Gyerekek, nem kérek sokat. Kérem a Szereteteteket. És amikor szerettek, nem okoztok fájdalmat. Amikor szerettek, az akit szerettek ő a mindenetek.
_13_ Arra vágytok, hogy a Jelenlétében legyetek. Arra vágytok, hogy örömet okozzatok neki. Mindent megtesztek azért, hogy boldoggá tegyétek őt. Védjétek a kedveseiteket és tartsátok magatokhoz közel őket. Ezt kérem tőletek. És tudjátok meg a lelketek legmélyéig, hogy az Én Szeretteim vagytok, és az Én Szeretetem meghaladja az értelmeteteket. Ízelítőt adok nektek és ájuldoztok az örömtől. Szeretett gyermekeim, emlékezzetek Szavaimra. Emlékezzetek, imádkozzatok.
_14_ Imádkozzatok mindig minden gondolatotokban és minden szavatokban. Szeressétek egymást, és tanítsátok gyermekeimet a Nagy Szeretetemről és az Eucharisztia abszolút áldásairól – ajándékomról. Szeretteim, Békességemet adom nektek. Bízzatok Bennem. Bízzatok Szeretetemben. Bízzatok Megváltásomban.
_1/15_ Nr.1321_ VORBEREITUNG_ 21/10/4_ A VÉGIDÕK FEGYVERE! MÉG MINDIG NEM ÉRTITEK! a gyermekem. Az idő elérte az alkonyát, vagyis abból, amit megjósoltunk nektek, abból sok, nagyon nagy rész megvalósul, és ébereknek kell maradnotok . Nagyon gyorsan közeleg a vég , és nem lesz javulás , gyermekem, gyermekeim, akiket annyira szeretek. AZ IMÁBAN KELL MARADATOK , szeretett gyermekeim, mert a ti imádságotok az utolsó idők fegyvere!
_2/16_ Még mindig nem értitek, MILYEN FONTOSAK AZ ÖSSZES IMÁDSÁGAITOK, szeretett gyermekeim, de én, szerető Édesanyátok, ma azt mondom, hogy nincs fontosabb tennivalótok, mint MINDEN IDŐBEN IMÁDKOZNI! És ez alatt azt értem, hogy imádkozzatok ahelyett, hogy zenét hallgatnátok, imádkozzatok ahelyett, hogy filmet néznétek, imádkozzatok, amikor autóban, buszon
_3/17_ vagy más közlekedési eszközön közlekedve, imádkozzatok, amikor elmentek sétálni, hogy imádkozzatok, amikor a munkátok megengedi, vagyis azok közületek, akik valamilyen mesterséget gyakorolnak, például, hogy imádkozzatok, amint felébredtek, és imádkozzatok, amikor elaludtok, majd folytatjátok az imádságot a Szent Őrangyallal!
_4/18_ Imádság szám:42
Szent Őrangyalom, őszinte szívvel kérlek, hogy mostantól kezdve az új időkig folytonosan imádkozz velem és lelkemmel. Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok és fejezzétek be mindazokat az imákat, amelyeket elkezdtem, és nem tudtam továbbra is imádkozni, folytassátok értem az Úr összes szentjével és szent angyalaival, valamint az összes őrangyalával, az emberiség bűnbánatáért.
_5/19_ Kérlek benneteket, hogy imáimat mindig az Atya szentjeihez és szent angyalaihoz kössétek, hogy felemelkedjenek a mennyei Atyát dicsérő énekként, megsokszorozva és dicsérve. Szent Őrangyalom, imádkozz velem Jézushoz, az Istenszülőhöz, Szent Józsefhez és az Atyaistenhez...* szándékaim szerint...* és csatlakozzatok imáimhoz minden szenttel, szent angyalokkal, őrangyalokkal és arkangyalokkal. Ámen. *...
_6/20_ (Megjegyzés: Ide minden aggályotokat be lehet illeszteni.) Gyermekeim, Ismertessétek ezt az imát másokkal is. Rendkívül fontos, hogy gyermekeink imádkozzanak, és a Mennyország segítségét kérjék és erősen kérjék . Szeretett gyerekek. Emlékeztetlek benneteket, hogy imádkozzatok a purgatóriumban élő szegény lelkekért, éjjel-nappal haldoklókért, minden családapa munkájának és jövedelmének megőrzéséért, a betegekért, szenvedőkért, üldözöttekért stb., valamint az enyhítésért és az idő lerövidítéséért az Atyához, hogy oltalmazza Isten népét! Ámen.
_7/21_ Bővíthetitek az aggodalmaitokat, de kérjük, ne felejtsétek el az általunk kívánt aggályok sürgősségét. Sok imát adtunk nektek, de ti csak néhányat használtok fel közülük. Felhívásom sürgető, vegyétek szívetekhez, hogy még több lélek találja meg az utat Jézushoz, és ne tévedjen el, amikor hamarosan eljön a vég. Közel van a figyelmeztetés, gyermekeim, legyetek hát készen. Aki nem áll készen, azt majd úgy figyelmeztetik, mint a tolvajt az éjszakában. Imádkozzatok, gyermekeim, és legyetek készen. Nem mondhatok ma többet, mint hogy hallgassátok meg és hajtsátok végre a felhívásomat. Nagyon szeretlek benneteket. Anyátok a mennyországban. Isten minden gyermekének anyja és az üdvösség anyja. Ámen.
_1/22_ LINDA_ 24/96_ PIHENÉS NÉLKÜL IMÁDKOZZATOK. Szerető Szívem drága gyermekei. Meghallgatom imáitokat és Akaratom szerint válaszolok rájuk. Imáitok énekek Nekem, és én élvezem a Szereteteteket. Folytassátok buzgó imáitokat, gyermekeim, és forduljatok mindig Hozzám. Én vagyok a ti Uratok Istenetek és Megváltótok. Nem hagyom, hogy a gonosz ártson lelketeknek, és örök életet adok. Higgyétek, gyermekeim, hogy jó ajándékokat adok nektek. Ti vagytok a kincseim, és arra vágyom, hogy mindannyian megismerjenek és szeressenek Engem.

_2/23_ Ó, Szívem gyermekei, minden lehetséges Általam. Bízzatok bennem és az én szent akaratomban, és én mindent megteszek. Hegyeket mozgatok meg a belém vetett hitetekért. Megfordítom a folyók folyását, és inni adok, ha szomjaztok. Bízzatok Bennem. Engeddjétek, hogy szívetek és elmétek élére álljak. Az én szeretetem más, mint a világ szeretete. Az enyém örök, nagy (hatalmas!). Nem apad, hanem dagad és dagad értetek, kincseim!
_3/24_ Gyermekeim, mindannyiótokhoz szólok, és kérem, hogy imádkozzatok a Szentlélekhez, aki mindannyiótoknak lelki ajándékokat adott. Nyissátok ki a szíveteket. Higgyétek el, hogy értékesek vagytok. Nagy a szeretetem irántatok. Fogadjátok el az ajándékaimat. Nektek szólnak, és mindegyikőtöket Szeretetből, Szeretettel és Szeretetnek alkottalak. Nem hagyom cserben gyermekeimet, és ezért bízzatok bennem. Örökkévaló vagyok, gyermekeim, és örök életet adok nektek.
_4/25_ Ez a világ és ez az élet, amit éltek, csak egy másodperc. De nagyon fontos másodperc! Itt az ideje, hogy hűséggel és imádattal öleljetek át Engem. A ti életetek az Én Életem, és azt akarom, hogy lelketek az örök boldogságban legyen. Szívem Gyermekei, imádkozzatok pihenés nélkül és ne halogassátok. Maradjatok a Szerető Jézus közelében, és hívjátok a szerető anyámat útmutatásért. Úgy szeret titeket, ahogy én szeretlek, és mindegyikőtöket a sajátjának tekint.
_5/26_ Gyermekek, hallottátok a figyelmeztetéseimet. Kiáltottam hozzátok, és próféciákat adtam nektek. Útmutatást adtam az evangéliumokban, és azt mondtam, készüljetek. Gyermekeim, az idő nagyon rövid, és az életetek, amelyet olyan jól és ilyen kényelemben éltek, egyik napról a másikra megváltozik. Gyerekek, lelki erők pusztítanak a gyermekeim között. A fekete most fehér, a fehér pedig fekete.
_6/27_ Ezért azt mondom, hallgassátok meg az útmutatásomat. Maradjatok hűek Hozzám. Vezessétek Hozzám testvéreiteket, és mindig bízzatok Bennem. Mindig gondoljatok a lelketekre. Őrizzétek meg a lelketeket Számomra. Ez a világ megtépázhatja a testet, de a lelketeket meg kell védeni. Szeressetek Engem és így bízzatok Bennem. Én vagyok az Út, az Igazság és a Fény. Higgyetek Bennem, szeressetek Engem, és béküljetek ki Velem, és a lelketek üdvözül.
_7/28_ Gyermekeim, egyikőtök sem ismeri úgy mások szívét, mint én. Ne ítéljétek és ne becsüljétek le testvéreiteket, mert én őket is szeretem. Ti vagytok az én szépséges és drágy teremtményeim, és nagyon megsajdulok, amikor valamelyikőtök fájdalmat érez. Gyerekek, ismerjétek meg Igazságomat. Tudjátok, hogy mit fogadok el és mit nem. Ne bántsatok Engem azzal, hogy megtagadjátok Tőlem a Szereteteteket. Gyerekek, imádkozzatok. Hamarosan zűrzavaros lesz a világ. A nemzetek megváltoznak, a népek háborúzni fognak, és végképp pusztulás következik be, mindez azért, mert az ember megtagadta Tőlem a Szeretetét.
_8/29_ Ó, gyerekek, sírok! Imádkozzatok, gyermekeim. Mindent megteszek a ti imáitok szerint. Bízzatok Bennem, és ragaszkodjatok szorosan Szerető Szavaimhoz, amikor traumával vagy bánattal néztek szembe. Ha szenvedtek, tudnotok kell, hogy én is szenvedtem. Gyermekek, ti vagytok az Én kincseim és az én örömöm. Jöjjetek Hozzám, és engedjétek, hogy Én menedéket nyújtsak és szeresselek benneteket, mint egy isteni és szeretetteljes Szülő. Béke, gyermekeim. Békességemet adom Nektek.xc

<21/L7>

LEARY ÜZENETEK – VÁLOGATÁS
_1_ R1428_ 24/12/4_ Jézus ezt mondta: „Népem, Ézsaiás első olvasata (25:6-12) egy hegyről beszél, ahol gazdag ételeket és válogatott borokat fogyaszthattok. Örökre elpusztítom a halált. Az evangéliumban (Mt 15,29-37) felmentem egy hegyre, és oda nagy tömeg jött, és meggyógyítottam a némákat, vakokat, bénákat és betegeket. Miután három napig prédikáltam a sokaságnak, megsajnáltam őket, és megsokasítottam hét kenyeret és néhány halat, amelyek négyezer embert tápláltak.

_2_ Összegyűjtöttek hét kosárnyi megmaradt töredéket. Nagylelkű voltam, hogy megetettem őket, és ez egy előképe annak, amikor megalapítom Eucharisztiámat, amelyet minden szentmisén megkaptok.” Jézus ezt mondta: „Népem, férfiúvá és nővé tettelek titeket a nemzés céljából. Amikor megpróbáltok nemet váltani, szembeszálltok az emberiségre vonatkozó tervemmel. A transz emberek nem szülnek gyereket, így terméketlenné teszitek őket.
_3_ Ez az iparág dollármilliárdokban mozog, mivel pénzt keresnek a hormonokon és a műveleteken. Azoknak az embereknek, akik ezt teszik, többet törődnek a pénzzel, mint azzal, amit a gyerekek életében okoznak. Még az abortuszok esetében is ugyanaz az oka annak, hogy pénzt keresnek ahelyett, hogy a babák életének elvesztésével foglalkoznánk. Azoknak az embereknek, akik a gyermekek transzoperációit és az abortuszt ösztönzik, meg kell fizetniük a saját ítéletükkor azért, hogy tönkre teszik ezeket az életeket.
_4_ R1429_ 24/12/5_ Jézus ezt mondta: „Népem, ha hiszel bennem, hogy a mennybe vezetlek, ez a legjobb út az üdvösséghez, amelyet a lelked számára választhatsz. Azok az emberek, akik követik szavaimat tetteikben és megbánják bűneiket, olyanok, mint az emberek, akik sziklára építették házukat.
_5_ Amikor eljön a szél és az özönvíz, házuk ellenáll, mert a ház a Bennem való hit sziklájára épült. Azok az emberek, akik nem követtek Engem, és nem bánták meg bűneiket, olyan emberek, akik homokra építették házukat. Tehát amikor megjött a szél és az özönvíz, az a ház elpusztult, és elvesztek a pokolban. Tanuljátok meg követni a Szentírásban található szavaim bölcsességét, és az Én segítségemmel az imádságban megoldhatjátok a problémáitokat.”
_6_ Imacsoport:
Jézus azt mondta: „Népem, az Oregon partjainál történt 7,0 és 5,8-as földrengések voltak a legerősebb földrengések ott húsz év óta. Nem volt cunami, de néhány ház megsérült. Ez az utolsó idők újabb jele. Készüljetek fel további utórengésekre és egyéb földrengésekre, amelyek ezen a területen történnek.” Jézus azt mondta: „Embereim, Biden a bocsánat adásával a fiának egyben elfedte mindazokat a dollármilliókat, amelyeket Hunter Ukrajnától, Oroszországtól és Kínától kapott.

_7_ Az ellenségeitektől való pénzelfogadás határos az árulással, és veszélyezteti a biztonságotokat. Biden gyengesége váltotta ki a jelenlegi izraeli és ukrajnai háborúkat.” Jézus ezt mondta: „Népem, a megválasztott elnökötök mandátumot kapott a megválasztása óta, de felfelé ívelő csatát fog vívni azért, hogy megerősítse kabinetjét.
_8_ Imádkozzatok továbbra is a védelméért, és azért, hogy megszerezhesse azokat az embereket, akikre szüksége van második ciklusának betöltéséhez. Új kormánya azon fog dolgozni, hogy lezárja határait, és eltávolítsa a bűnöző illegális bevándorlókat, amelyek számos bűncselekményt okoznak.” Jézus ezt mondta: „Népem, sokan fényeket, hóembereket és rénszarvasokat tesznek ki a szabadba karácsonyi díszként. Te, fiam, sok éven át a tornácodra tetted a betlehemes jelenetet.
_9_ Valóban ez a szelleme annak, hogy Betlehembe jövök, mint csecsemő Megváltótok. Emberként jöttem a földre, hogy tökéletes áldozat lehessek, hogy üdvösséget hozzak az egész emberiségnek. Ez volt a tervem attól kezdve, hogy megígértem, hogy lesz Messiás, aki megmenti népemet.” Jézus azt mondta: „Embereim, Trump győzelme óta vannak olyan tervek, amelyek mindkét háborúban tűzszünetet követelnek.
_10_ Oroszország nukleáris arzenáljával fenyegetőzött, ha Ukrajna továbbra is nagy hatótávolságú rakétákat küld Oroszországba. Néhány novena imát kértem tőletek, hogy megállítsák ezeket a háborúkat, mielőtt az atomfegyvereket felhasználhatnák. Készüljetek fel arra, hogy menedékembe jöjjetek, ha életetek veszélybe kerül ezekből a háborúkból. A háborúk és a háborúk pletykái szintén a végidők jelei.
_11_ R1430_ 24/12/6_ Jézus azt mondta: „Népem, arra vársz, hogy karácsonykor kiskirályként fogadhass. Izrael népe sokáig várt, amíg a földre jöttem Betlehemben. Népem már csak hetekre van a karácsonyi ünnepléstől. Ez egy jó alkalom arra, hogy lelkileg rendbe tegyétek az életeteket, miközben azért jöttök, hogy az Én bocsánatomat keressétek bűneitekre. Valóban én vagyok a Bíró, mint látomásotokban, de megkönyörülök a lelketeken, amikor megbocsátom bűneiteket.
_12_ Legyetek hálásak azért a sok áldásért, amit minden nap adok nektek. Nagyon szeretlek benneteket, és meggyógyítom azokat az embereket, akik hittel kiáltanak Hozzám, ahogy én meggyógyítottam a két vakot az evangéliumban.” Jézus ezt mondta: „Embereim, olvastatok Szent Miklósról, aki ajándékokat osztott az embereknek, és elkezdett egy gyakorlatot, a zoknik cipők kirakását, hogy azok meg legyenek töltve ajándékokkal.
_13_ Ez az ajándékozás nagy üzletet csinált a boltosoknak karácsony környékén. Gyönyörű megosztás születésem szellemében, amikor a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoztak nekem ajándékba. Imáitokat ajándékként is felajánlhatjátok barátaitoknak és rokonaitoknak. Imádkozzatok az Izraelben és Ukrajnában folyó háborúk megállításáért is. A földi békéért imádkozni jó ok karácsony környékén.
_14_ R1431_ 24/12/7_ Jézus ezt mondta: „Népem, 1941. december 7-én Japán megtámadta Peal Harbort, és elindította Amerika számára a második világháborút. Ez a háború sok embert megölt Amerikában, Európában és Japánban. A második világháború 1945-ben ért véget. Most egy lehetséges harmadik világháború küszöbén álltok Oroszországgal Ukrajnában és Izraelben. A gonosz emberek háborút szorgalmaznak, hogy a fegyvergyártók vérpénzt szerezhessenek. Imádkozzatok továbbra is a békéért és azért, hogy Trump fegyverszünetet tudjon tartani ezekben a háborúkban. Imádkozzatok azért is, hogy ne használjanak olyan nukleáris fegyvereket, amelyek sok embert megölhetnek, ahogyan azt Japánban láttátok.
_15_ R1432_ 24/12/8_ Jézus ezt mondta: „Népem, Keresztelő Szent János volt az én hírvivőm, aki előkészítette nekem az utat a sivatagban. Teveszőrt viselt, sáskákat és vadmézet evett. Bűnbánatot hirdetett, és megkeresztelte a bűnösöket a Jordán folyóban. Egyszer megkeresztelt Engem is. Engem Isten Bárányának nevezett, és rámutatott, mint az egész emberiség eljövendő Megváltójára, különösen néhány apostolom számára.
_16_ Keresztelő Szent Jánost később Heródes lefejezte, mert azt mondta Heródiásnak, hogy ne menjen férjhez Heródeshez. Mielőtt börtönbe került volna, Keresztelő Szent János azt mondta: „Nekem csökkennem kell, míg Jézusnak növekednie kell.” Jézus azt mondta: „Népem, új hatalomátvétel van Szíriában, mivel Aszadnak Oroszországba kellett menekülnie. Azt is láttátok, hogy Szíriában lévő erőitek megtámadják azokat a helyeket, amelyekben a lázadók jövőbeli támadásaira számítanak. Ez egy veszélyes terület, ahol Oroszország részt vesz Szíriában.
_17_ Imádkozzatok, hogy ne legyen több háború Szíriában ezzel az új hatalomátvétellel. Nem akartok konfliktusokat Oroszország és Amerika között. Ha megvéditek csapataitokat Szíriában, ez konfliktusokat okozhat, miközben még mindig gyenge a vezető Bidenben. E harcoló nemzetek egy része készen áll a tűzszünetre, mert nagyon sok katona veszítette el életét Ukrajnában. Imádkozzatok továbbra is a békéért.
_18_ R1433_ 24/12/9_ A Boldogságos Anya azt mondta: „Drága gyermekeim, ma ünneplitek Szeplőtelen Fogantatásomat, tehát Isten úgy tervezte az életemet, hogy bűntelen voltam. Életem során bűn nélkül voltam, így szent helyet adhattam a méhemben Isten egyszülött Fiának. Ádám és Éva eredendő bűnének következményeként az egész emberiségnek, kivéve engem és Fiamat, születéskor eredendő bűne van, amely a kereszteléssel megtisztul. Fiam kereszthalála volt az, ami megtisztította a lelkeket a bűntől azoknál az embereknél, akik megbánták bűneiket.
_19_ Amikor karácsonyra készültök, legyetek hálásak Fiam üdvözítő ajándékáért.”
(Kegyelem órája) Jézus ezt mondta: „Népem, ma a kegyelem órájában kitártátok a karjaitokat, és háromszor elolvastátok az 51. zsoltárt. Megbánjátok bűneiteket, és lelketek kegyelmekben részesül ettől az órától kezdve. Bízzatok Bennem, hogy meggyógyítsalak minden betegségből, és én segítek minden anyagi gondban is. Erőmbe vetett erős hitetek az, amely választ ad minden olyan kérésetekre, amelyre az Én időmben és az Én utaimban választ kaptok. Továbbra is imádkozzátok a rózsafüzéreiteket a sok szándékodért.”
_20_ R1434_ 24/12/10_ Jézus ezt mondta: „Népem, amikor újra eljövök, megújítom a föld színét a hegyek egyengetésével, és a völgyek betelnek. Dicsőségem feltárul az egész emberiség előtt. (Ézsaiás 40:3-8) Az elveszett bárányról szóló evangéliumban (Lk 15:3-7) Én vagyok a jó pásztor, amikor a kilencvenkilenc bárányt a sivatagban hagynám, és megkeresném az elveszett bárányt. Egy lelket sem akarok elveszíteni. Több öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint a kilencvenkilenc igaz felett, akiknek nincs szükségük a megtérésre. Tehát jó példáitokkal segítsetek a lelkek megmentésében, sőt evangelizáljátok az embereket, hogy megismerjenek és úgy szeressenek Engem úgy mint ti.

<22/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z511_ CARBONIA_ 24/12/8_ Ez az emberiség veszélyben van! A teremtés nagy változáson megy keresztül. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. …a nagy hitehagyás órája van, Isten népe egyre távolabb kerül Tőle. Drága gyermekeim, Isten által a segítségetekre leszek, hadd ragadjam meg a kezeteket, segítek nektek átkelni ezen a könnyek völgyén.
_2_ Szeretett gyermekeim, a ti üdvösségetek csak Istenben van, Ő buzgón vágyik arra, hogy eltöltsön benneteket önmagával, az Ő végtelen jójával, ne maradjatok távol tőle, ne hagyjátok magatokat elkápráztatni e világ hamarosan kihunyó fényeitől, hanem vágyakozzatok Isten után. Ő az igazi Fény, amely soha nem fog kialudni. A föld remeg! Ez az emberiség veszélyben van! A gleccserek olvadnak, sok földet víz alá borítanak. A nap erős robbanások előtt áll, erős lángok tartanak a Föld felé. A vulkánok egyszerre törnek ki! Földrengések! Szakadó esők!
_3_ Csillagpor hull az égből! Jön a tisztító tűz! A katasztrófák követik egymást szerte a földön, de az ember közömbös marad, figyelmetlen, süket és vak, nem hallgat Teremtőjének hívására. Szeretett gyermekeim, ti zúdítjátok magatokra a büntetést, a Teremtőtől való elszakadásotok az elítélésetek lesz. A teremtés nagy változáson megy keresztül, semmi sem marad abból, amit ma ismertek. Új Föld jön, az új Éden, amelyet Isten ígért gyermekeinek!
_4_ Buja kert zöld pázsittal, tiszta vizekkel és finom gyümölcsökkel, a hozzá hű új embereknek semmiben sem lesz hiány, az Ő kegyelmében boldogulnak és boldogok lesznek. Egy új dinasztia ágként fog növekedni Istenben, mindent tudni fog, ami az övé, mert belép az Ő istenségébe. Gyerünk, hűséges gyermekeim, eljött a napotok, hogy győzzetek Istenben, visszavár benneteket, hogy ünnepeljetek! Készítsétek fel szíveteket a mennyei lakomára. Az óra már 12:00-t üt. Köszönöm, hogy meghallgattatok, üdvözöljetek engem a szívetekben. Áldalak benneteket, Mária, Jézus Anyja és a ti anyátok.
_5_ Z512_ CARBONIA_ 24/12/12_ Térjetek meg, férfiak, térjetek meg! … … Jön a vihar!! Jeruzsálem fiai, a pokol ajtaja nyitva van, az elátkozott kígyó az emberek között vándorol, hogy elvegye őket Tőlem. Fájdalmas dolgok ideje ez azoknak, akik nem tértek vissza ahhoz, aki őket meg akarja menteni! Szeretett gyermekeim, ó, ti, akik ünneplitek a karácsonyt, őszintén mondom nektek, hogy ezt a napot Bennem fogjátok ünnepelni, mindörökké.
_6_ Örüljetek, Jeruzsálem fiai, örüljetek! Énekeljetek új dalokat az Örök Szeretet Istenének, legyen Ő a szívetekben, öleljétek át, hogy teljes Szeretetével jóllakjatok, tartsátok meg magatokat benne, csak Ő üdvözít! Ő az Örök Élet, ő a végtelen öröm... Értsétek meg e szavaimat, és kövessetek engem, áldott gyermekeim. Borzalmas az óra azoknak, akik nem hallgatnak rám, akik nem hajlandók visszatérni hozzám!
_7_ Ne legyetek szarkasztikusak, ó, emberek, ne csúfoljatok ki már megint,… Én vagyok! Még mindig nem értitek, miért vagytok oly figyelmetlenek. Lelketek a világ dolgai után sóvárog, nem ismertek fel Engem,... még mindig elutasíttok Engem. Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, ó, emberek, higgyétek el ezeket a szavaimat, legyetek megértőek, fussatok Hozzám, hogy üdvözüljetek:… amikor a lehetetlen kiúttal találjátok szembe magatokat, mit fogtok tenni?
_8_ Az ember meggondolatlan, saját istenének állítja be magát, elvetette Teremtőjét, de hamarosan kiszorul. Térjetek meg, emberek, térjetek meg! … … Jön a vihar!! Merüljetek imába, kérjétek megtört szívvel bűneitek bocsánatát,...könyörögjetek irgalmamért! Ámen. Jézusotok, a ti karácsonyotok.

<23/L7>

JÓ PÁSZTOR DOMBJA – CARBONIA (OLASZORSZÁG)

_1_ Z511_ CARBONIA_ 24/12/8_ Ez az emberiség veszélyben van! A teremtés nagy változáson megy keresztül. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. …a nagy hitehagyás órája van, Isten népe egyre távolabb kerül Tőle. Drága gyermekeim, Isten által a segítségetekre leszek, hadd ragadjam meg a kezeteket, segítek nektek átkelni ezen a könnyek völgyén.
_2_ Szeretett gyermekeim, a ti üdvösségetek csak Istenben van, Ő buzgón vágyik arra, hogy eltöltsön benneteket önmagával, az Ő végtelen jójával, ne maradjatok távol tőle, ne hagyjátok magatokat elkápráztatni e világ hamarosan kihunyó fényeitől, hanem vágyakozzatok Isten után. Ő az igazi Fény, amely soha nem fog kialudni. A föld remeg! Ez az emberiség veszélyben van! A gleccserek olvadnak, sok földet víz alá borítanak. A nap erős robbanások előtt áll, erős lángok tartanak a Föld felé. A vulkánok egyszerre törnek ki! Földrengések! Szakadó esők!
_3_ Csillagpor hull az égből! Jön a tisztító tűz! A katasztrófák követik egymást szerte a földön, de az ember közömbös marad, figyelmetlen, süket és vak, nem hallgat Teremtőjének hívására. Szeretett gyermekeim, ti zúdítjátok magatokra a büntetést, a Teremtőtől való elszakadásotok az elítélésetek lesz. A teremtés nagy változáson megy keresztül, semmi sem marad abból, amit ma ismertek. Új Föld jön, az új Éden, amelyet Isten ígért gyermekeinek!
_4_ Buja kert zöld pázsittal, tiszta vizekkel és finom gyümölcsökkel, a hozzá hű új embereknek semmiben sem lesz hiány, az Ő kegyelmében boldogulnak és boldogok lesznek. Egy új dinasztia ágként fog növekedni Istenben, mindent tudni fog, ami az övé, mert belép az Ő istenségébe. Gyerünk, hűséges gyermekeim, eljött a napotok, hogy győzzetek Istenben, visszavár benneteket, hogy ünnepeljetek! Készítsétek fel szíveteket a mennyei lakomára. Az óra már 12:00-t üt. Köszönöm, hogy meghallgattatok, üdvözöljetek engem a szívetekben. Áldalak benneteket, Mária, Jézus Anyja és a ti anyátok.
_5_ Z512_ CARBONIA_ 24/12/12_ Térjetek meg, férfiak, térjetek meg! … … Jön a vihar!! Jeruzsálem fiai, a pokol ajtaja nyitva van, az elátkozott kígyó az emberek között vándorol, hogy elvegye őket Tőlem. Fájdalmas dolgok ideje ez azoknak, akik nem tértek vissza ahhoz, aki őket meg akarja menteni! Szeretett gyermekeim, ó, ti, akik ünneplitek a karácsonyt, őszintén mondom nektek, hogy ezt a napot Bennem fogjátok ünnepelni, mindörökké.
_6_ Örüljetek, Jeruzsálem fiai, örüljetek! Énekeljetek új dalokat az Örök Szeretet Istenének, legyen Ő a szívetekben, öleljétek át, hogy teljes Szeretetével jóllakjatok, tartsátok meg magatokat benne, csak Ő üdvözít! Ő az Örök Élet, ő a végtelen öröm... Értsétek meg e szavaimat, és kövessetek engem, áldott gyermekeim. Borzalmas az óra azoknak, akik nem hallgatnak rám, akik nem hajlandók visszatérni hozzám!
_7_ Ne legyetek szarkasztikusak, ó, emberek, ne csúfoljatok ki már megint,… Én vagyok! Még mindig nem értitek, miért vagytok oly figyelmetlenek. Lelketek a világ dolgai után sóvárog, nem ismertek fel Engem,... még mindig elutasíttok Engem. Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, ó, emberek, higgyétek el ezeket a szavaimat, legyetek megértőek, fussatok Hozzám, hogy üdvözüljetek:… amikor a lehetetlen kiúttal találjátok szembe magatokat, mit fogtok tenni?
_8_ Az ember meggondolatlan, saját istenének állítja be magát, elvetette Teremtőjét, de hamarosan kiszorul. Térjetek meg, emberek, térjetek meg! … … Jön a vihar!! Merüljetek imába, kérjétek megtört szívvel bűneitek bocsánatát,...könyörögjetek irgalmamért! Ámen.
Jézusotok, a ti karácsonyotok.

<24/L7>